Fordulat a panelpiacon?

Hosszú évek árzuhanása után az idei első félévben növekedés tapasztalható a panellakások árában. A Duna House elemzése szerint már mind nominál, mind reálértéken emelkedtek az árak ennél az ingatlantípusnál. Ingatlanos berkekben a lakótelepi lakások iránti kereslet növekedésére számítanak, ami valószínűleg az árakra is hatással lehet. Most legolcsóbban Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében juthatunk panellakáshoz, legtöbbet pedig Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében kell fizetni értük.

2013 első félévében 40 502 lakást adtak el az országban, ami enyhe visszaesést jelez a tavaly ilyenkor mért 40 974 tranzakcióhoz képest. Ennek ellenére inkább optimista hangulat jellemző a piacon, mivel arra számítanak, hogy a hagyományosan erősebb második félév javít az idei statisztikán.

Nincs érdemi változás azonban lakásárak terén, a Duna House lakásárindexe már a harmadik féléve 81 százalékponton áll, ami azt jelzi, hogy hogyan viszonyulnak a jelenlegi árak a 2008 első félévi, azaz még a válság kitörése előtti időszakhoz képest. Míg nominálértéken azóta 19 százalékos csökkenés volt, addig reálértéken, azaz a fogyasztói árindexszel korrigálva már jóval nagyobb, 36 százalékos visszaesés figyelhető meg.

Forrás: Duna House
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Dunántúli panellakások drágulnak

Természetesen nem egyforma az árak alakulása a különböző épülettípusok esetén. 2008 óta eltelt időszakban a panellakásoknál jóval nagyobb volt az árcsökkenés, mint a téglaépítésűek esetében, de az elmúlt három negyedévben elindult egy kiegyenlítődési folyamat. A panelok esetében enyhe növekedés volt megfigyelhető, a téglalakások ezzel szemben még olcsóbbá váltak.

Ha megvizsgáljuk a területi adatokat is, azt láthatjuk, hogy elsősorban a dunántúli lakótelepek teljesítenek jól: itt egy év alatt hat százalékponttal emelkedtek az árak. A legdrágább lakótelepekkel a Fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében találkozhatunk, ahol egy négyzetméterért 150 ezer forintnál is többet kell kifizetni. A lista másik végén Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megye áll, ahol 100 ezer a forintot sem éri el egy panellakás négyzetméterára.

Érdekes területi képet mutat a lakások átlagos értékesítési idejét mutató adatsor. Tolna megyében például ugyan olcsók a lakások, azokat rendkívül gyorsan, átlagosan másfél hónap alatt értékesíteni lehet. Ugyancsak gyorsan túl lehet adni egy győri panelen is, itt azonban az élénk kereslethez magas négyzetméterárak is társulnak. Sajátos helyzetben van Pest megye, ahol viszonylag jó áron lehet megválni a lakástól, de a sikeres értékesítéshez a tulajdonosnak átlagosan két évet kell várni.

Forrás: Duna House
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Budapesten belül a II. kerületben a legdrágábbak a panelok. Bár itt nem sok ilyen típusú épület van, aki mégis ilyent értékesítene, szerencsés helyzetben van, mivel közel 330 ezer forintot kérhet egy négyzetméterért. Ugyancsak magas, 200 ezer forintot meghaladó négyzetméterárakkal találkozhatunk Angyalföldön, ráadásul itt átlagosan 2 és fél hónap alatt értékesíteni lehet az ingatlant. A Fővároson belül a legolcsóbb panellakások Pesterzsébeten (XX. ker.) és Csepelen (XXI.ker.) vannak, ahol még a 140 ezer forintot sem érik el a négyzetméterárak.

Megéri panelt vásárolni?

Egyre több elemzés azt mutatja, hogy a közeljövőben élénkülni fog a kereslet a panellakások iránt. Sok devizahiteles kénytelen eladni családi házát vagy drágább lakását, és a fennmaradó összegből olcsóbb panellakást vásárol. Az ilyen lakásokat befektetési célból is érdemes megvásárolni, mivel a téglalakásokhoz képest olcsón hozzájuk lehet jutni, a drága fenntartási költségek – például távfűtés – viszont a bérlőt terhelik. Természetesen ez csak akkor érvényes, ha folyamatosan ki tudjuk adni az ingatlant, hiszen egy üres panellakás meglehetősen komoly kiadást jelenthet az új tulajdonosnak.

Előző cikkünk: Lezárul a perek korszaka?  – Ez történt a héten

További bejegyzések:
Devizahiteles per: ez lett volna a megváltás?
Januárig kell várni a szocpolemelésre?
Hőszigetelés hatékonyan: Építs zöld tetőt!
Használt lakásra kéne a szocpol

2 hozzászólás a(z) “Fordulat a panelpiacon?” bejegyzéshez

  1. Nagyon jó a tájékoztatás, de hiányolom, hogy pl. kerületenként milyen nm áron eladható a panel.
    Pl.: a XVII. kerületben négyemeletes ház negyedik emeletén 73 nm lakás.
    Önök szerint mennyi idő az eladás. Négy ingatlanközvetítővel volt kapcsolatom,de semmi eredmény. Felújított, praktikusan átalakított./

    Köszönöm, ha válaszolnak.
    Nemesné

    • Kedves Irén!
      A Duna House júniusra vonatkozó ingatlanbarométerben kerületi bontásban is megtalálhatók az adatok:
      http://dh.hu/uploads/editor/files/25_DHB_2013_1felev.pdf

      A XVII. kerületben a panellakások átlagos négyzetméterára az ő becslésük szerint 151 ezer forint, az értékesítésre pedig átlagosan 142 napot kell várni. Az árat a lakás kerületen belüli elhelyezkedése, az épület és a lakás állapota is befolyásolja, így lehetnek ettől az átlagtól eltérő eladási árak is.
      A hosszú értékesítési időhoz az is hozzájárulhat, hogy maga a kerület nem annyira keresett, inkább a városközponthoz közelebbi, például zuglói, angyalföldi lakások iránt érdeklődnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy eladhatatlan a lakás, de valószínűleg türelemre lesz szükség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.