Ellenség a lakásban

hideg idő, penészesedés, kifűtetlen, denaturált szeszA téli hideg idő és a helytelen fűtési-szellőztetési szokások együttesen sok kellemetlen meglepetést okozhatnak a lakásunkban – írtuk múlt heti bejegyzésünkben. Ezen kellemetlenségek egyike lehet a penészesedés kifűtetlen szobákban, vagy rosszul használt ablakok közelében.

A penész megjelenése korántsem csak régi épületekben jelent reális veszélyt: akár egy újépítésű lakást is úgy megtámadhat, hogy a lakóknak szinte menekülniük kell. A megfelelő fűtés és szellőztetés ugyanakkor gyakorlatilag nullára csökkentheti a bepenészedés kockázatát.

A penész általában olyan hideg felületeken tud megtelepedni, amelyeken lecsapódott a nedvesség. Ehhez egyáltalán nem szükséges, hogy ténylegesen vízcseppek, harmat jelenjen meg, az is bőven elég, ha a felület felett huzamosabb ideig 70-80 százalékos a páratartalom. Ami a hőmérsékletet illeti, a penészgombák nem túl válogatósak: 15 és 30 Celsius fok között remekül érzik magukat, de még a 60-80 fokot is képesek túlélni. Leginkább azokon a helyeken tudnak szaporodni, ahol semmi légmozgás nincs: szekrények, függönyök mögött, illetve az úgynevezett hőhidak belső oldalán. Ilyen lehet egy rossz szigetelt sarok vagy vékony fal, amely a kinti hideg hatására áthűl, és a szoba meleg levegőjéből kicsapódik rá a nedvesség. A penész felkutatásában sokszor érdemes az orrunkra hagyatkoznunk: dohos, korhadt szag eseté alapos okunk lehet a gyanúra.

Amint a penész nagyobb felületen megkapaszkodott, komoly egészségügyi kockázatot jelent: bronchitisz, orrfolyás, begyulladt nyálkahártyák, fáradékonyság és fejfájás lehetnek a tünetek. Szélsőséges esetben egy penésszel szennyezett helyiség allergiás rohamot is kiválthat. A penészek által okozott fertőzések különösen a gyenge vagy fejletlen immunrendszerrel rendelkezőkre veszélyesek, így az öregekre, betegekre és a csecsemőkre.

Mint már említettük, alacsony páratartalom mellett nem sok esély van a penész megtelepedésére. A szellőztetés általában segít, kivéve, ha a rossz tetőszigetelés vagy egy repedt vízvezeték miatt folyamatosan nedvesség alakul ki egy falszakaszon. A megfelelő szellőztetés napi 3-4 alkalmat jelent átlagosan, de ez nyilván az adott helyiség használatától is függ. A lakószoba esetében be lehet állítani egy átlagos rendszerességet, általában az eseti lefekvés előtt és a reggeli kelés után. A páratartalom ugyanis ilyenkor különösen magas. Ugyanakkor a fürdőszoba vagy a konyha esetében a használattól függően intenzív alkalmi szellőztetés szükséges, fürdés vagy főzés után. A szellőztetés időtartama hideg száraz téli idő esetén 5 perc körül is elegendő már, melegebb időben negyed órát szánjunk rá. Ugyanakkor arra ügyeljünk, hogy ne bukóra állítsuk az ablakot, hanem rendesen tárjuk ki, ha már szellőztetni akarunk.

Abban az esetben, ha mégis betelepedett hozzánk a kellemetlen látogató, első segély gyanánt használhatunk 70 százalékos alkoholt vagy a háztartási boltokban beszerezhető denaturált szeszt (spiritusz). A penészgombák általában fél óra alatt elpusztulnak, miután rájuk kentük az alkoholt, a szesz maga pedig nyom nélkül elpárolog. Az eljárásnál azonban érdemes védőmaszkot és kesztyűt viselni annak érdekében, hogy ne érintkezzünk a penészgombák által termelt méreggel.

Nem érdemes ugyanakkor például ecetesszenciával próbálkozni, mert az olyan szerves anyagokat hagy maga után a felületen, amely tápanyagként szolgálhat a penészgombák számára. A vakolatlan pincefalak esetében viszont könnyebb dolgunk van: tűzzel vagy forrasztólámpával leégethetjük róla a penészt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.