Lakásvásárlás: százezres „apró” költségek

lakás, vásárlás, jutalék, illeték, költség„Áh, hiszen csupán néhány százalékról van szó!” Akár így is viszonyulhatunk azokhoz a költségekhez, amelyek egy lakásvásárlás esetén a vételáron túl terhelnek minket. Valójában azonban ezek a kiadások a vételár tizedét is elérhetik, és már egy közepes értékű ingatlan esetén is sok százezer forintos összeget tehetnek ki.

Az első jelentős tétel egy lakás tulajdonoscseréje során az ingatlanközvetítő jutaléka. A vásárlók számára jó hír, hogy – bár kivételek akadnak – szokásjog alapján ez a teher az eladóra hárul. A közvetítők jutaléka régóta a meglehetősen vitatott kérdések körébe tartozik, az eladók részéről sok a panasz, magasnak tartják a jutalék mértékét is, miközben a közvetítők szerint a jelenlegi komissziók alig képesek biztosítani a megélhetésüket. A tapasztalatok szerint a jelenlegi piaci realitás 3-4 százalék között mozog, miközben a közvetítők inkább 5-6 százalékot tartanának életszerűnek. Az 1 százalékos jutalék már kirívóan alacsonynak számít, és a piacon 6 százalék fölötti komisszióról sem hallottak még.

Folytatás

Lakásvárlás: spóroljunk milliókat!

lakás, lakásvásárlás, alku, ingatlanKönnyen előnyünkre lehet fordítani azt az amúgy szomorú tényt, hogy a magyar ingatlanpiac még a kormányzati beavatkozási kísérletek ellenére is tetszhalott-közeli állapotban van.

Ha komoly az elhatározásunk, és rendelkezésünkre áll az ingatlan megvásárlásához szükséges összegnek legalább egy része, kiváló alkupozícióba kerülhetünk, és akár milliókat is lefaraghatunk a kiszemelt lakás, ház, telek, garázs árából.

Persze tévedés lenne azt hinni, hogy az alkudozás mindig eredményes lehet. Sőt! A lanyha ingatlanpiaci kereslethez bizonyos értelemben hasonló kínálat társul: a meghirdetett ingatlanok nagy részénél az eladó számára egyáltalán nem sürgős a tranzakció lebonyolítása, így jelentős összeget biztosan nem fog engedni az árból.

Folytatás