Jöhet az átfogó lakásfelújítási program! Négy év múlva…

Minél közelebb kerülünk 2014 tavaszához, annál intenzívebb a pártok egymásra licitálása. Miután az ellenzéki oldalon felmerült a lakások felújításának és energetikai korszerűsítésének kérdése, a kormánynak is lépnie kellett. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint egy több mint 2 millió családi ház korszerűsítését lehetővé tevő, EU-s finanszírozású program kezdődik. 2017-ben.

A probléma megoldása tehát a következő kormányra, sőt, még inkább az azt követőre marad. Holott mind ingatlanos, mind pénzügyes körökben egyre többen hangoztatják, hogy az egyik legsürgetőbb kérdés a hazai ingatlanállomány megújítása, és energetikai korszerűsítése lenne. Folytatás

Valódi rezsicsökkentést!

Az elmúlt hónapokban a rezsicsökkenéstől volt hangos a sajtó, a háztartások növekvő kiadásait azonban sok esetben nem is a magas energiaárak, hanem az elavult épületek és korszerűtlen fűtési rendszerek okozzák. Energetikai szakemberek szerint egy felújítással nagyságrendekkel több pénz takarítható meg, mint a jelenlegi kormányzati intézkedésekkel, ráadásul ez az államnak is több hasznot hozna. Kérdés, hogy a családoknak honnan lenne forrása a szükséges felújításokra.

Sokan és sokféleképpen kritizálták a kormány már-már unalomig szajkózott rezsicsökkentési programját. Elhangzott, hogy igazságtalan, hiszen ugyanúgy vonatkozik a nagycsaládosokra, mint az úszómedencéiket fűtőkre, hogy a szolgáltató cégektől való elvonás a karbantartások elmaradását eredményezi, illetve hogy elbocsájtások lehetnek a szektorban. De nem szabad megfeledkezni az energiatudatosságról sem: sokan úgy gondolják, hogy a rezsicsökkentés eleve rossz üzenetet közvetít, mivel a fizetendő összegek egyszerű csökkentése nem sarkall takarékoskodásra, a tudatosabb energiafogyasztásra. Folytatás

A változás gyönyörködtet

válság, lakás, fiókHa tudatában vagyunk, hogy nincs pénzünk igazi felújításra, akkor sem kell elkeseredni. Van költségkímélő módja annak, hogy valamivel feldobjuk lakásunkat, színt vigyünk alkalmanként életünkbe.

A válság hatása még mindig kézzelfogható. Legtöbben visszafogják fogyasztásukat, évek óta halasztják egyes nagyobb beruházásaikat is. A hűtőt, tévét, számítógépet, kocsit idővel csak lecseréli az ember, mert fenntartási költségeik túlzottan megemelkednek, vagy végérvényesen elavulnak. Ilyen körülmények között a legtöbb családnál fel sem merül, hogy lépést tartsanak a lakberendezési trendekkel. Új szekrénysor, konyhabútorok, fotelek? Marad a régi, úgy is hódít a retro.

Folytatás

Most aztán jól jönne a szigetelés!

energiamegtakarítás, hőszigetelő, hőveszteség, építőanyagokEbben az igen hideg időben házunk is megérdemelné a felöltöztetést, de a régebbi, mára már elavultnak mondható szigetelést a fűtési számla vastagsága, és a saját komfortérzetünk miatt is megfontolandó vastagabbra cserélni. Ha az elhatározás megszületett, akkor érdemes pár szakkifejezéssel tisztában lenni, valamint szakember segítségét kérni a felújításhoz.

Éjszaka csikorgó hideg, de nappal sem jellemző a 0 foknál „melegebb” időjárás mostanában Magyarországon, így ha valaha is feltette magának azt a kérdés, hogy milyen jól védi otthonát az időjárási elemektől, akkor az elmúlt napokban biztosan megtette. Ennek megfelelően a tennivalók képzeletbeli listája jócskán átalakul a következő időszakban, de legkésőbb tavasszal annak érdekében, hogy a következő téli szezonban már ne legyen olyan fagyos a mosolyunk.
Folytatás

Bárpult és mobil konyha: íme a legújabb bútortrendek

konyha, IMM, Living_Kitchen, érintőképernyők, főzőszigetHétfőn nyitotta meg kapuit a világ legnagyobb bútorvására Kölnben, az Internationale Möbelmesse (IMM). A hatnapos rendezvény reprezentatív képet ad a legfrissebb lakberendezési trendekről, amelyek idén a mobil konyhától a kárómintás felületek hódításán át a szobai bárpult divatjának újjáéledéséig sok mindent felölelnek.

Az IMM valóban impozáns rendezvény. A 280 ezer négyzetméteres vásárterületen 50 ország 1250 kiállítója mutatja be legújabb termékeit. Idén a konyha tematikájának szentelnek külön figyelmet a rendezők: „Living Kitchen” név alatt külön szekciót hoztak létre, ahol 200 kiállító prezentálhatja ezzel kapcsolatos elképzeléseit.

Folytatás

Adventi illatok a lakásban: a titokzatos szegfűszeg

szegfűszeg, szerecsendió, holland, velenceiA szegfűszeg illatát érezve sokan rögtön a karácsonyra gondolnak, legyen szó a mézeskalácsról, vagy a fűszerekből készített lakásdekorációról. Manapság szinte bármelyik élelmiszerboltban beszerezhető, de ez korántsem volt mindig így. Korábban valóságos illatozó kincsnek számított a szegfűszeg.

Valaha a velencei, portugál, spanyol vagy holland hajók egyik légértékesebb rakománya volt, és szó szerint a Föld másik végéből kellett Európába szállítani. Hogy pontosan honnan, azt sokáig maguk a tengerészek sem tudták, mert a szegfűszeget árusító kereskedők senkinek nem voltak hajlandók elárulni a lelőhelyet.

Folytatás

Ne féljünk a színektől!

színek, felhordás, szoba, helyiség, festékA fehér fal továbbra is alapmegoldásnak számít a lakás kifestésénél, jóllehet sok esetben egyáltalán nem tekinthető optimálisnak. Okosan választott színekkel sokat javíthatunk a szobák atmoszféráján, de vigyázat! Össze nem illő, esetleg irritáló vagy a harmóniát zavaró árnyalatoknál még az egyszerű fehérre meszelt fal is sokkal jobb.

A fehér fal hátránya lehet, hogy egy nagy teret karakter nélkülivé változtathat, kisebb szobákat pedig unalmassá, akár szűkössé is tehet – persze optikai értelemben. Mi lehet az oka, hogy a fehér továbbra is klasszikusnak számít? Az egyik, hogy a fehér „színtől” (szigorú, fizikai értelemben a fehér nem is számít színnek) sokan semleges hatást várnak otthonukban. Pedig a fehér, akárcsak a valódi színek, szintén hatással van ránk, így a semlegességre vonatkozó elvárás nem teljesül. A másik ok a lehet, hogy a szintetikus festékek elterjedése a hagyományos, kézműves festékkeverési és falfestési eljárásokat is visszaszorította. Pedig még magával a fehérrel is lehet játszani, különböző árnyalatai egészen eltérő hatást képesek kiváltani.

Folytatás

Kapunk hideget és meleget

lakáskorszerűsítés, fűtésszámla, hőszigetelő, hővisszaverőA lakáskorszerűsítés mostanában a többség számára egyet jelent a nyílászáró-cserével. A cél, az egyre jobban elfutó fűtésszámla féken tartása.  Erre ösztönöznek az ablakokon és ajtókon keresztül kiszökő hőről közölt sokkoló adatokat is. Jobban jár azonban az, aki a tél előtt sem felejti el, hogy nem csupán a benn lévő hőt kell védenie, különben olyan megoldást választhat, amely majd nyáron üt vissza. Ráadásul korábban nem tapasztalt penészedéssel, sőt télen szén-monoxid-veszéllyel is meg kell majd küzdenie.

A hőszigetelő ablakok terén csúcstechnológia született, az 1800-as évek második felében: a gerébtokos ablak.  A századforduló előtt a tökéletességig fejlesztették ezt a technikát – a csavarokkal összekapcsolt befelé nyíló ablakokat – és spalettával majd redőnnyel kombinálva, olyan hatékony nyílászáró született, amely a hő kinn és benntartásában egyaránt többet tudott, mint egy sor későbbi gyártmány. Akkoriban természetes volt, hogy több generációra terveztek, s olyan gondosan válogatott alapanyagot használtak, amely akár száz évig is kitartott. Sőt a századforduló előtti utcaképet védő építészek – mérések alapján – esküsznek arra, hogy a kettős üvegezésű, hagyományos ablakok még a mai energiatakarékossági elvárásokat is teljesíthetik, némi átalakítás, felújítás után.

Folytatás

Piromán élmény a szobában

cserépkályhák, kandallók, pellet, kályha, cirkóSzép, energiát lehet vele megtakarítani és jobb lesz tőle a szoba levegője – ezeket az előnyöket szokták felhozni a fatüzelésű cserépkályhák, kandallók kedvelői. A szépséghez ugyanakkor nemcsak a kályha külseje tartozik, hanem a benne lobogó tűz is. Éppen ezért a hagyományos, zárt cserépkályhákkal szemben a kandalló kályhák nyernek mind nagyobb népszerűséget.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a zárt cserépkályhák iránt ne lenne kereslet. Ezek körében európai trend, hogy a régebbi, díszesebb cseréppel borított modellek mellett az egyszerű vonalvezetésű modellek is egyre divatosabbak. A színek pedig hagyományos terrakottától a barna és a beige felé mozdultak el.

Folytatás

Hogyan készítsd fel garázsodat a télre?

rozsdásodás, autó, nagytakarítás, garázskapuk, zárakAhogy jönnek a hírek az első komolyabb hóról  –  ami most éppen egy hét múlva várható – a tunyább kocsitulajokon is elhatalmasodik a pánik és nekilátnak rendet rakni  a garázsban. Persze ők a szerencsésebbek, legalább biztosíthatják járgányuknak a téli lakot, amely még a folyamatosan használt autóknak is meghosszabbítja az életét. A veteránautósok vagy a kocsit télre leállítók persze mindezt már jóval korábban megtették, de talán nem is hiszik, hogy a teleltetésnél nemcsak a kocsival, a garázzsal kapcsolatban is van tennivaló.

Ahhoz, hogy a fémkaszni valóban védve legyen, jól elő kell készíteni a helyiséget. El kell távolítani onnan minden rongyot, levelet, és összesöpörni a port. Ez nem puszta tisztaságmánia. A textil, a korhadó növények és a por is megfogja a nedvességet és benn tartja. Márpedig télen a napok többsége csapadékos, borongós, tehát eleve párás. Ez pedig árt a fémnek. Ha folyamatosan párás az autó körül a klíma, hamarabb beindul a rozsdásodás, és bepenészedhetnek a műanyag belső elemek.

Folytatás