Nem ereszt a mama-hotel

 bumeráng-generáció, összeköltözés, lakástámogatási programokMíg az elmúlt évek az egy-két személyes háztartások rohamos terjedéséről szóltak, addig ma már egyre nagyobb azon fiatalok aránya Európában, akik visszaköltöznek a szülői házba, vagy akár el sem hagyják azt. Az egyébként természetes folyamatot a gazdasági válság jelentősen felerősítette, a legtöbben a pénzhiány miatt kényszerülnek ebbe a helyzetbe. A jelenség az ingatlanszektorra is hatással van, ugyanakkor még nem látható, hogy mikor, és hogyan reagál a lakáspiac a megváltozott igényekre.

Az, hogy a gyerekek milyen életkorban hagyják el a családi fészket, rendkívül nagy regionális különbségeket mutat Európában. Míg a skandináv országokban a gyerekek alig húsz évesen kirepülnek, addig a Dél- és Kelet-Európában ez az életkor akár harminc év fölé is emelkedhet. Ezek a különbségek kulturális és gazdasági okokra egyaránt visszavezethetők. A katolikus mediterrán országokban például jóval szorosabbak a családi kötelékek, mint a protestáns északon, de az ingatlanárak nagysága, és a családok tőkeerőssége is komoly tényező.

Az elmúlt években azonban Európa-szerte megfigyelhető jelenség, hogy egyre idősebb korban kezdenek a fiatalok önálló életet. Ez egyrészt magyarázható az elmúlt évtizedekben lejátszódó kulturális és életmódbeli változásokkal: többen tanulnak tovább, később állnak munkába, és kitolódott a családalapítás életkora is. Ezt a folyamatot erősítette fel a gazdasági válság, aminek következtében nehezebbé vált a lakáshitelekhez való hozzáférés, a növekvő munkanélküliség pedig jelentősen szűkítette az önálló életet kezdők anyagi lehetőségeit. Egy felmérés szerint Spanyolországban, ahol a fiatalok több, mint fele munkanélküli, a 35 év alattiak 37,8 százaléka él a szülőkkel, de Ausztriában és az Egyesült Királyságban sem sokkal alacsonyabb ez az arány.

Ez a magas szám azonban nem csak a kései kirepülésnek köszönhető. Ahogy azt egy korábbi bejegyzésünkben is írtuk, az úgynevezett bumeráng-generáció tagjai azt követően költöznek vissza a szülőkhöz – akár párjukkal, gyerekeikkel együtt – hogy nem tudják tovább fizetni az önálló albérlet árát vagy éppen a lakáshitel törlesztőrészleteit. A szülői házban legtöbb esetben van elég hely, és az a közös háztartásban a költségek megosztása révén sokat lehet spórolni.

Az összeköltözés azonban sokszor konfliktusokkal terhelt folyamat, hiszen újra meg kell határozni az együttélés szabályait, ki kell alakítani mindenki számára a megfelelő személyes teret. A legtöbben nem is tekintenek végleges megoldásként az együttélésre, és azt remélik, hogy az anyagi helyzet stabilizálódását követően talán lehetőség nyílik az újrakezdésre, a független élet folytatására.

A folyamat természetesen az ingatlanszektorra is hatással van. Az otthon maradó, vagy az első lakásukat feladni kényszerülő fiatalok tovább erősítik a lakáspiac stagnálását, ugyanakkor az így visszatartott kereslet komoly potenciált jelenthet a jövőben. Érdekes kérdés, hogy hogyan fog a piac, és a mindenkori lakáspolitika reagálni az elmúlt évek változásaira. Sikerül-e a gazdasági helyzet stabilizálásával, lakástámogatási programok segítségével ismét felerősíteni a keresletet, vagy a piacnak hosszabb távon is el kell mozdulnia a kisméretű lakásoktól a több generáció nyugodt együttélését is biztosító ingatlanok irányába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.