Kinek a felelőssége?

ingatlan lakás, hitel, lakáshitel, svájci frank, árfolyam, szocpolA bankokat divat szidni, hogy rátukmálták az emberekre a lakáshitelt. Az embereket is van miért elmarasztalni, nagyon sokan lukas zsebbel adósodtak el 30 évre. Az ugyanakkor keveseknek fordul meg a fejében, hogy mekkora az állam szerepe a kialakult válságban. Pedig az állam legalább annyira bűnös – sőt! –, mint a másik két szereplője ennek a tragédiának.

A felfokozott keresletet a legkomolyabb mértékben az állami támogatások és kezességvállalások generálták. A megboldogult Fészekrakó program keretében az állam kezességet vállalt a kispénzű állampolgárokra, hogy az egyébként teljesen hitelképtelen tömegek már 10% önrész mellett is megvehessék vágyálmaik otthonát. Sok esetben ezzel a szükséges 10% önerővel sem kellett rendelkezni, ugyanis a “szocpol”, a “félszocpol” és a “megelőlegező szocpol”, azaz az államtól a (leendő) gyerekek után kapott vissza nem téritendő támogatás kiváltotta ezt.Mi lett ennek az eredménye? Olyan tömegek kezdtek el lakásokat vásárolni, akik 10 év alatt még egymillió forintot sem tudtak összegyűjteni, azaz havi nyolcezer forintnyi megtakarítással sem rendelkeztek. Nem egy ügyfél a tökéletes nulla forinttal vágott bele a lakásvásárlásba, még az ügyvédi költséget is személyi kölcsönből fedezték. Ez a tömeg adja a most bajba jutott adósok nagy részét. Ugyanis akinek nincs pár havi tartaléka, az még válság nélkül is garantáltan gondba kerül 25-30 év alatt, hiszen kevés az a szerencsés ember, aki elmondhatja, hogy 25 év alatt egyszer sem vesztette el a munkáját, vagy került táppénzre huzamosabb ideig.

De ne menjünk el az MNB monetáris politikája mellett sem! 2001-ben bevezette a nemzeti bank az inflációkövetés politikáját, aminek lényege, hogy a bank kitűz maga elé egy inflációs célt, és vakon, minden mást figyelmen kívül hagyva, a teljes monetáris politikát ennek a célnak veti alá.

Az eredmény? Soha még csak meg sem közelítette a kitüzőtt 3-4%-os célt, semmi látható eredménye nem volt ennek a törekvésnek, ellenben az alapkamatot ez az egekbe emelte. Ez két dolgot eredményezett: a forinthitelek megfizethetetlenek lettek, mindenki devizában adósodott el, hiszen a forinthitelek akár 10%-kal is magasabb kamatúak voltak, mint a svájci frank alapú hitelek.

A másik eredmény, hogy a magas alapkamat idecsábitotta a külföldi forró tőkét, ez a forint túlértékelődéséhez vezetett, ami megint csak a devizahitelesek sorsát pecsételte meg, hiszen a legtöbben erős forint mellett adósodtak el, és most a visszagyengült forint miatt magasabbak lettek a havi törlesztőrészletek. Csehország elkerülte ezt a csapdát, ott alig-alig találni devizahitelt, és az állam a legnagyobb válságban is 4-5%-on tudta finanszirozni magát a saját devizájában.

Külön szót érdemel még a PSZÁF hozzáállása, amely nem emelte fel a szavát kellő eréllyel a zajló folyamatok ellen. Érdemi lépéseket a hitelpiac megszabályozására csak a válság kitörése után tett, igazi eső után köpönyeg stílusban.

Egy dolog persze a múltidézés, de legalább ennyire fontos, hogy hogyan tovább. Vannak olyan vélekedések, hogy a lakáshiteleseket nem kellene mindenáron megmenteni, hiszen így pont azok az adófizetők járnak pórul, akik felelősen viselkedtek. Realisztikusan szemlélve ugyanakkor látható, hogy a magyar társadalom nem engedheti meg magának (és nem is bírná elviselni), ha tíz- és százezrek maradnának magukra. Összefogásra, közösen kidolgozott megoldásokra van szükség – e tekintetben egyébként jó úton haladunk –, úgy hitelezési, mint ingatlanpiaci szempontból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.