Tovább stagnál a lakáspiac

Nincs új a nap alatt: továbbra sincs áttörés a hazai ingatlanpiacon. Ezt támasztja alá az OTP Jelzálogbank által készített Lakóingatlan Értéktérkép is. A forgalom inkább stagnál, mint növekszik, az árak pedig tovább csökkentek. A forgalom egyre nagyobb hányada zajlik Budapesten és a nagyobb városokban, vidéken viszont egyre eladhatatlanabbá válnak az lakások. Részben ez okozza, hogy a piac egyre inkább a lakások felé tolódik el a családi házakkal szemben.

Az OTP Jelzálogbank elemzése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisára épít, és a megvalósult ingatlanértékesítéseket veszi figyelembe. A most kiadott anyag a 2012-es forgalom alakulását vette górcső alá.

Stagnáló forgalom

A tavalyi évben 2011-hez képest mindössze 1 százalékos növekedés volt megfigyelhető a lakásforgalomban. Az év eleji végtörlesztés ugyan bővülést eredményezett, sokan előrehozták a későbbre tervezett lakásvásárlást, így az év második felében már csökkenésről beszélhetünk, és ezen a bővülő lakástámogatási rendszer sem tudott segíteni. A forgalom növekedése egyértelműen a Dunántúl nyugati, dél-nyugati részén volt a legnagyobb. 10 százalék feletti növekedés volt Somogy, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében.

Forrás: OTP Lakóingatlan Értéktérkép

A fenti adatokat az eladások száma mellett az is befolyásolja, hogy az egyes megyék milyen évet zártak 2011-ben. Veszprém megye nagy visszaesése például annak köszönhető, hogy két éve relatíve sok lakást adtak át a vörösiszap-katasztrófa miatt, így 2012-es csökkenés valójában a valós piaci viszonyokhoz való visszatérést jelzi.

Forrás: OTP Lakóingatlan Értéktérkép

Budapesten az országos trenddel ellentétben 7,4 százalékos növekedés volt, ami mintegy 21 ezer eladott ingatlant jelent. Talán meglepő, de a legnagyobb mértékben a VI. és VII. kerületben, valamint Csepel és Kőbánya egyes részein nőtt az eladott ingatlanok száma. Soroksáron ezzel szemben több mint 30 százalékkal visszaestek az értékesítések.

Tovább csökkenő árak

A stagnálás természetesen az árakon is érezteti hatását. Az elemzés alapján közel 10 éve nem lehetett ilyen olcsón lakáshoz jutni. Az alábbi ábra jól mutatja az elmúlt 10 év árváltozásait. 2008-ig, az ingatlanszektor növekedésével párhuzamosan az árak is emelkedtek, a válság kitörése óta azonban megállíthatatlan a visszaesés.

Forrás: OTP Lakóingatlan Értéktérkép

2011 és 2012 között legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom és Nógrád megyében estek vissza az árak, de Vas és Békés megyében mintegy 5 százalékos emelkedés volt megfigyelhető.

Növekvő árkülönbségek

A lakások átlagos árát tekintve már sokkal ismerősebb kép rajzolódik ki az ország kistérségeit vizsgálva. 2012-ben az átlagos eladási ár 11,65 millió forint volt. A legdrágább, 200 ezer forint feletti négyzetméterárak a somogyi Balaton-parton találhatók, de 160 ezer forint feletti értékekkel találkozhatunk Budapesten és az agglomerációban, illetve néhány nagyváros – Kecskemét, Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szombathely – térségében. Ezzel szemben a 100 ezer forintot sem éri el az lakások négyzetméterára az Alföld túlnyomó részén. Ez a regionális különbség is rámutat arra, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak azok, akik a munkalehetőségek szempontjából kedvezőbb adottságú térségekbe költöznének.

Forrás: OTP Lakóingatlan Értéktérkép

Hogyan lehetne kitörni a jelenlegi helyzetből? Az elemzés is kitér arra, hogy ugyan pozitív hatása lehet idén a kamattámogatott hitelek elterjedésének és a szocpol tervezett bővítésének, az ingatlanszektor fellendüléséhez tartós gazdasági növekedésre, kiszámítható munkahelyekre és erősebb forintárfolyamra lenne szükség. A válság kitörése óta becslések szerint mintegy 200 ezer ingatlanvásárlást halasztottak el, ami természetesen érzékelhető kiesést jelent a piacon.

Előző cikkünk: Obamának sincs jobb ötlete az árfolyamgátnál?

További bejegyzések:
Hogyan veheti el az állam az ingatlanunkat?
Így adózz az ingatlan után – Illeték lakásvásárlás után
Így hűtsük lakásunkat
Jöhet az átfogó lakásfelújítási program. Négy év múlva…
Máris döntés lesz a magáncsődről?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.