Hol épülnek lakások?

Tovább csökkent a lakásépítések száma Magyarországon a KSH legfrissebb, idei év első félévére vonatkozó statisztikái alapján. A visszaesés azonban nem egyformán érinti az egyes megyéket, a gazdaságilag prosperáló térségek lakásépítés szempontjából is kiemelkednek az országos átlagból. Az új lakások alacsony száma elemzők szerint pozitív fordulatot is hozhat, az egyre zsugorodó kínálat sok építési vállalkozót csábíthat új projektek indítására.

Magyarországon az idei év első hat hónapjában összesen 2680 lakást adtak át, ami a tavalyi év első félévéhez képest 40 százalékos visszaesést jelez. A legnagyobb mértékben a vidéki, nem megyei jogú városokban csökkent az átadások száma, ezzel szemben Budapesten 12 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Nem tűnnek túl rózsásnak a jövőbeli kilátások sem. A kiadott építési engedélyek száma országosan 30 százalékkal csökkent, de ennél nagyobb, 44 százalékos visszaesés van a fővárosban. Budapesten hat hónap alatt 882 lakást adtak át, és további 567 lakás építésére adtak ki engedélyt.

Az 1000 főre jutó lakásépítés továbbra is a gazdaságilag többé-kevésbé prosperáló térségekben, Budapesten, az agglomerációban és Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb. Az ország nagyobb részén azonban még a 0,2-et sem éri el ez az érték. (összehasonlításképpen: ez az érték 2004-ban még országosan 3,5 volt)

Forrás: KSH, Lakásfókusz
Nagyobb méretért kattintson a képre!

Mivel megyei szinten nagyon alacsony számokról beszélhetünk, akár egy-egy társasházi projekt átadása is jelentős növekedéseket vagy visszaeséseket okoz az adatokban. A használatba vett lakások számát tekintve Hajdú-Bihar megyében például igen látványos, közel 90 százalékos visszaesés tapasztalható. Ennek oka, hogy 2012 első negyedévévében több társasház is átadásra került, ami jelentősen megnövelte a tavalyi értékeket, ezzel szemben az idei első hat hónapban mindössze 60 lakás került átadásra.

Hasonló jelenség figyelhető meg a kiadott építési engedélyek terén is. Vas megyében például 189 százalékkal nőtt ezek száma a tavalyi első félévhez képest, ez azonban valószínűleg nem az ingatlanpiac hirtelen jött fellendülésének, csak néhány építési projekt tervezett beindításának az eredménye.

Az OTP Jelzálogbank elemzői az alacsony számok ellenére optimistán tekintenek a jövőre, legalábbis a fővárosban. Az általuk kiadott Budapesti Újlakás Értéktérkép szerint Budapesten havonta mintegy 120-140 új építésű társasházi lakás talál gazdára, ami az idei év első félévében mintegy 750 tranzakciót jelent, és ez már megközelíti az ebben a hat hónapban átadott lakások számát. Mivel a válság 2008-as kitörése óta drasztikusan visszaesett a társasházépítések száma, mára mindössze 2300 lakásból válogathatnak azok a budapesti vevők, akik új építésű lakást szeretnének. Ez a kínálati hiány már sok vállalkozást sarkallhat arra, hogy ismét belépjen a piacra, és építkezésbe kezdjen.

Talán ezt a változást jelzi az is, hogy megfordult az a több éve tartó trend, miszerint az új építések esetében folyamatosan nő a természetes személyek által saját célra épített lakások száma. Idén 35-ről 41 százalékra nőtt az értékesítésre szánt ingatlanok aránya. Budapesten belül a legtöbb új társasházi lakás várhatóan a VIII. kerületben épül, de becslések szerint év végére a XIII. kerületben is 300-nál több lakás készül el. Az I. a XIX., és XXI. kerületben viszont az Értéktérkép szerint egyetlen ingatlan sem épül értékesítési célra.

Előző cikkünk: Jól jönne a klíma? Alaposan gondold át!

További bejegyzések:
Utazás alatt is spórolj!
Nincs önerő? A britek megoldják!
Devizahitelek: Újabb egyeztetés a bankokkal
Mit kell tudni a kamattámogatásról?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.