Szocpol helyett „ingyenhitel”?

Varga Mihály egy tegnapi sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, megfontolandónak tartaná az MNB által indított Növekedési Hitelprogram lakossági kiterjesztését, ahol a kölcsönt lakásépítésre lehetne felhasználni. Kacsa, jól irányzott kampányfogás, vagy éppen valós segítség lesz vajon az elejtett félmondatból?

A nemzetgazdasági miniszter szerint örvendetes lenne, ha az építőipart a magánerős építkezések hajtanák, és ennek érdekében megfontolandó lenne a korábban indult hitelprogram kiszélesítése oly módon, hogy azt nem csak a vállalkozások, hanem magánemberek is igénybe vehessék. A példaként felhozott program nem más, mint az NHP, melynek keretében rendkívül alacsony, 2,5 százalékos kamat mellett igényelhető hitel, amihez ráadásul semmilyen más banki költség nem kapcsolódhat. Bár a miniszter ma már sietve ki is jelentette, csak magánvéleményt fogalmazott meg, a bogarat mégis beleültette a lakáspiac szereplőinek fülébe.

Ahogy azt szerdai cikkünkben is írtuk, a lakáspiac soha nem látott mélyponton van, és az építkezések száma mellett az eladások és az átlagárak is tovább estek az amúgy sem magas tavalyi szintről. Egy ilyen alacsony kamat már várhatóan megnövelné a keresletet a hitelek iránt, hiszen még a kétezres években igényelt devizahiteleknél is jóval olcsóbb forrást jelentene, ráadásul árfolyamkockázat nélkül.

Természetesen egy ilyen program hatásait nagyban befolyásolná, hogy mik lennének a szabályozás részletei: milyen ingatlanra lehetne felhasználni, ki vehetné igénybe. Sok család például nem a magas hiteldíj, hanem az önerő hiánya miatt nem tud belevágni lakásvásárlásba, ez a probléma pedig még alacsony kamatok mellett is fennálna. Az is érdekes kérdés, hogy valóban csak új építésre vonatkozna kedvezményes kölcsön, vagy esetleg új, vagy netán használt lakás vásárlására is. Ha az előbbi állítás az igaz, valószínűleg nem lesz komolyabb hatása a programnak a pangó használtlakáspiacra, ráadásul a bankok valószínűleg csak a nagyon megbízható, magas jövedelmű ügyfeleknek adnának ilyen alacsony kamatozású kölcsönt.

Nincs tehát semmi biztos információ ebben a témában, arra viszont jó volt a nyilatkozat, hogy várakozásokat gerjesszen, csakúgy, mint márciusban a félszocpol belebegtetése. Sokan már eddig is a kivárásra játszottak, hátha a kormány mégiscsak bevezeti a kibővített lakástámogatást, ez a folyamat pedig most talán még fel is erősödhet. Hiszen miért vegyen fel valaki 8-10 százalékos kamattal hitelt, ha pár hónap múlva ezt 2,5 százalékon is megteheti?  Az ügy jól példázza, hogy egy elejtett félmondat, hogyan tud sok lakásvásárlást tervezőnek bizakodást, a kormánynak pedig a kampány idejére is egy kis muníciót adni. A kérdés csak az, hogy mi lesz a végkifejlet…

Előző cikkünk: Lakáspiac: nincs új a nap alatt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.