Így készítsük fel házunkat a télre

eresz, lapostetők, fagy, járda, vízvezetékekA borongós, hideg téli napok korántsem csak hangulatunkra lehetnek rossz hatással. A hó, a jég és a hideg számos kár forrása lehet a házban és a ház körül. Szerencsére nem boszorkányság ezekre kellőképpen felkészülni. Íme, néhány jótanács, hogyan tegyük otthonunkat egyszerűen télbiztossá.

Tető. A téli csapadéknak értelemszerűen a ház tetejét veszi leginkább igénybe. Cserepes fedél esetében érdemes ellenőrizni, hogy minden cserép a helyén van-e, illetve hogy egyik sem sérült-e. A kis repedéseket általában nehéz észrevenni, de a víz ezekbe is bejut, és megfagyva nagy kárt okozhat. A jég által szétrepesztett cserép legkésőbb a tavaszi olvadáskor okoz majd kellemetlen meglepetést. Lapostetők esetében is fontos ellenőrizni, hogy nincs-e repedés, illetve hogy nem tud-e pocsolya képződni a felületen, mert az abban megfagyó víz is károkat okozhat. Ha a tetőt borító murvarétegen moha képződik, vagy más növények nőnek ki belőle az arra utalhat, hogy a kavicsok alatt víz gyűlik össze valahol. Ez kétszeresen is rossz hír, mivel a víz mellett a növények gyökerei is kárt okozhatnak a tetőben.

Ráadásul a tető meghibásodása esetében nemcsak házunk, lakásunk belsejének épsége kerülhet veszélybe. A tetőről a fagy miatt leváló cserépdarabok sérüléseket okozhatnak a járókelőknek, amiért a ház tulajdonosa felel.

Fal. A hó nemcsak a tetőben, de a házfalban is kárt okozhat, ha rátapad mondjuk egy hófúvás alkalmával. A falon kiszűrődő meleg megolvasztja a legbelső hóréteget, ami azonban nem tud lefolyni. Így előfordulhat, hogy a repedéseken és fúgákon keresztül utat talál magának a ház belsejébe.

Járda. A járókelők biztonságát nem csak a tetőről lehulló tárgyak, hanem a ház előtti havas vagy lefagyott járda is veszélyeztetheti, amiért szintén a tulajdonos felel. Éppen ezért érdemes szórósóból még a tél beállta előtt komolyabb készletet beszerezni, hogy ne az első nagy havazás beköszöntekor kelljen lóhalálában sóbeszerző útra indulni.

Eresz. A telet megelőző ősz a falevelek lehullásának időszaka. Ez a mindenki által ismert tény a mi szempontunkból azért érdekes, mert a levelek könnyen eldugaszolhatják az ereszek lefolyóit. A bennük emiatt megrekedő víz pedig megfagyva könnyen megrepesztheti a csöveket. Éppen ezért fontos az eresz teljes kitisztítása a fagyok beállta előtt.

Vízvezetékek. A szétfagyás veszélye nemcsak az eldugult ereszcsatornákat fenyegeti, de fűtetlen helyiségekben vagy a házon kívül futó vízvezetékeket is. Utóbbiak esetében a legegyszerűbb megelőzési módszer a víztelenítés. A házon belüli fűtetlen helyiségekben más módszer is rendelkezésre áll. Bevonhatjuk például a csöveket hőszigetelő burkolattal, minimális szinten tarthatjuk a helyiség hőmérsékletét, vagy gondoskodunk arról, hogy a csőben folyamatosan melegvíz mozogjon, ami lehetetlenné teszi a megfagyást. Ha pedig ezek egyike sem jöhet szóba, még mindig maradhat a víztelenítés.

Ajtó, ablak. Az ajtók, ablakok szigetelésének ellenőrzése is nagyon hasznos lehet a hideg beállta előtt. A szigetelés mellett ugyanakkor arra is figyeljünk, hogy nincs-e rés a keret és a fal között. Ez utóbbiak esetenként akár a legegyszerűbb módon, takaróléccel vagy sziloplasttal is kiküszöbölhetők. A nyilászárók jó szigetelése egyébként nemcsak azért fontos, hogy ne az utcát fűtsük. Azt is megakadályozzuk ezzel, hogy a kinti nedvesség bejusson, és penészképződést indítson el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.