Apróságokon múlik az otthonosság

túlzsúfoltság, otthonosság, harmonikus környezet, lakásSem óriási lakásra, sem sok pénzre nincs szükségünk ahhoz, hogy otthonos, harmonikus környezetben éljünk. Néhány apró trükk, és rengeteget javíthatunk lakunk hangulatán. A kis erőfeszítés pedig sokszorosan megtérül, hiszen az otthoni harmonikus környezet kipihentebbé, kiegyensúlyozottabbá tesz minket, ami életünk minden területén érezteti majd hatását. Ráadásul azon vesszük majd észre magunkat, hogy barátaink is szívesebben látogatnak el hozzánk, bár sokan maguk sem tudják, hogy mi miatt lett a korábbinál vonzóbb program feljönni hozzánk.

Egy lakás hangulatáról kialakult benyomás a különböző érzékszerveink által kapott ingerek összességéből áll. Ezek közül a legközvetlenebbül ható információ a szaglás útján jut el hozzánk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen illatok, szagok terjengenek otthonunkban, hiszen ezek alapvetően befolyásolhatják a hangulatunkat (vagy a vendégeinkét). Természetesen manapság számtalan lehetőségünk van az illatok befolyásolására különböző füstölők, illatosítók segítségével. Ezek túlzott, vagy nem átgondolt használata azonban akár a visszájára is elsülhet, főleg ha egymással nem harmonizáló illatokat próbálunk ki egy helyen összezsúfolni. A legfontosabb azonban, hogy ne felejtsük el: a rendszeres szellőztetést, a friss levegőt semmilyen illatosító nem helyettesítheti. Az áporodott levegő, a nyirkos fürdőszoba vagy a bebüdösödött szemetes orrunkra gyakorolt rossz hatását leginkább csak fokozza, ha illatosítóval próbáljuk meg kompenzálni a kellemetlen szagokat.

A hőmérséklet szintén olyan tényező, amely alapvetően meghatározza a közérzetünket egy helyiségben. Az ideális 20-22 Celsius fok körül van, ha ennél jóval hidegebb, vendégeink garantáltan gyorsan távoznak majd, és mi sem érezzük magunkat túl komfortosan.

A benyomások vizuális része is nagyon fontos, különösen a fény mennyisége és a színek hangulata meghatározó. A tél közeledtével sajnos még egy amúgy napsütötte lakásban is nehéz verőfényt varázsolni, hiszen már délután besötétedik. A helyzeten ugyanakkor sokat segíthetünk melegséget sugárzó falszínekkel és sok, különböző helyről világító fényforrással. A legtöbb ember közérzetének nagyot jót tesznek a citrusszínek, illetve az indirekt megvilágítás. Vagyis a hideg fehér fényt árasztó neoncsövek nem igazán ideális eszközök ahhoz, hogy otthonossá tegyük szobáinkat. Arról nem is beszélve, hogy a fényük még egészségtelen, és hosszabb távon fárasztó is.  A sok kisebb fényforrás másik nagy előnye egyébként a bensőséges hangulat mellett, hogy ügyes használatukkal vizuálisan több részre oszthatunk fel egy teret, ami például egyszobás lakások esetében nem hátrányos dolog.

Ha pedig már a lakás méreténél tartunk, nem feltétlenül csak a négyzetméterek számától függ, hogy milyen a térérzetünk. A túlzsúfoltság mindenképpen elkerülendő, és rend is jó hatással van közérzetünkre. A rend ugyanakkor korántsem kell, hogy elvágólagos és steril legyen, mert akár ez is lehet igen nyomasztó hatású. Jó trükk például, ha a szanaszét heverő tárgyak egy részét szép fonott kosarakban gyűjtjük össze, így a rendszerezés mellé kellemes, rusztikus hangulatot is társíthatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.