Hogyan spóroljunk a lakás biztosításán?

biztosítás, lakás, társasház, spórolni, padlás, pince, tetőKevesen tudják, de a társasházban élők gyakorlatilag megspórolhatnák a lakásbiztosításuk teljes összegét. Ennek oka, hogy a társasházak biztosítása gyakran magukra a lakásokra is kellő fedezetet nyújt, így elég lehet csupán az ingóságok védelmére külön költeni.

Magyarországon nagyon magas azoknak a társasházaknak az aránya, amelyek nincsenek bebiztosítva, egyes felmérések szerint vidéken a lakóközösségek több mint felének nincs biztosítása, és az arány a fővárosban is csak kevéssel jobb. Pedig akár spórolni is lehet a társasház-biztosítással: összességében ugyanis jóval olcsóbb ez a megoldás, mintha mindenki külön biztosítaná a lakását az épületben. A szakértők becslése szerint egy tízlakásos épület esetében akár harmincszázalékos megtakarítást is el lehet érni ilyen módon.

Mindehhez tudni kell, hogy két fajtája van a társasház-biztosításnak. Az egyik csupán a lakóépület osztatlan közös területeit, a lépcsőházat, padlást, pincét, tetőt, folyosót biztosítja. Ezt ma már szinte senki sem használja, hiszen nagyobb, több lakást, valamint a közös területeket is érintő kár esetén sok a bonyodalom vele. Például, ha egy csőtörés miatt a pince és több lakás is elázik, akkor egyszerre több biztosító kárszakértőjét kell a helyszínre hívni tárgyalni: a társasház-biztosításért, illetve az egyes lakások biztosításáért felelősöket is.

A teljes körű társasház-biztosítással az előbb említett problémák ugyanakkor elkerülhetők, és az említett megtakarítás is elérhető. Ez a biztosítási forma ugyanis nem csupán a közös tulajdonú területeket fedi le, hanem a lakások szerkezeti részeit is. Így például véd többek közt cső- és ablaktörés esetén is. Spórolni pedig pont azzal lehet, hogy ennél fogva gyakorlatilag feleslegessé teszi az önálló lakásbiztosítást.  Külön ugyanis csak a lakásban lévő háztartási ingóságokat, értéktárgyakat kell biztosítani.

Hogy működik a társasház-biztosítás?

Fontos tudni, hogy a társasház-biztosítás megkötéséhez lakógyűlési egyetértés kell, azaz közgyűlést kell összehívni, amelyen a megjelent tulajdonosok tulajdoni arányban több mint felének az egyetértő szavazata szükséges. A közös képviselő csak a többségi döntést követően ülhet le a biztosítóval tárgyalni. A biztosítás megkötése után a biztosítás díja beépül a közös költségbe, amelyet négyzetméter-arányosan osztanak el a lakások között. Akinek tehát kisebb a lakása, arányosan alacsonyabb havidíjat is fizet majd a biztosításért. A megfelelő biztosítás kiválasztását segítheti, hogy társasház-biztosításra szakosodott kalkulátor is elérhető már a piacon. Érdemes ezt a lakóknak is megtenniük, hogy ne kelljen csak a közös képviselő által bekért ajánlatokra hagyatkozniuk, illetve, hogy lássák, milyen árak vannak a piacon.

Hasznos bővítések

Ha már döntött a társasház arról, hogy biztosítást kötne, érdemes az alapkonstrukciót kibővíteni alapszintű, illetve bővített felelősségbiztosítással is. Az előbbi ugyanis már a társasház által harmadik fél számára okozott károkra is fedezetet nyújt, például arra, ha a vakolat ráesik a ház előtt parkoló többmilliós autóra, vagy ha az épület előtti jeges járdán eltöri valaki a lábát, és kártérítést követel ezért. Az utóbbi alapján pedig a lakók egymásnak okozott kárait is fizeti a biztosító.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.