Önkéntes magáncsőd, kötelező mentőcsomag – Ez történt a héten 2013.08.24.

Elkészült a magáncsődre vonatkozó törvénytervezet, amely szerint az eljárást az adósok maguk kezdeményezhetik majd az illetékes kormányhivatalnál. Ezzel szemben kötelező lenne a készülő devizahiteles mentőcsomag, és az abból az adós csak kifejezett kérésére maradhatna ki. Az albérleti piac most pörög igazán, aki még a megfelelő lakást keresi, jobb, ha siet. Ez történt a héten:

Önkéntes lesz a magáncsőd

Elkészült az a törvénytervezet, amely lehetővé tenné a családi csődvédelem bevezetését. A Blikk információi szerint a magáncsőd önkéntes alapon működne, vagyis az adós maga jelentkezhet az eljárásra, és az illetékes kormányhivatal feladata lesz eldönteni, hogy megfelel-e a feltételeknek.  Amennyiben igen, a közjegyző kijelöl egy csődbiztost, akinek az lesz a feladata, hogy felügyelje a család kiadásait, és megnézze, hol tudnak még esetleg további megtakarításokat eszközölni. A csődvédelemről szóló törvényt ősszel tárgyalja a Parlament, és várhatóan jövő év elejétől lépne életbe.

Devizahiteles mentőcsomag

Bár továbbra sem lehet tudni semmi biztosat a készülő devizahiteles mentőcsomagról, a különböző nyilatkozatokból egyre több részlet derül ki. Az ősszel nyilvánosságra kerülő intézkedés várhatóan kötelező lenne az adósokra nézve, és valószínűleg az MNB is részt vesz a megvalósításban a devizatartalék bevonásával. Nem mindegy azonban, hogy kik lesznek jogosultak a segítségre. A kormányzati kommunikációban rendre a lakáshitelesek szerepelnek, holott a szabad felhasználású jelzáloghitelesek többen vannak, ráadásul az ő esetükben jóval nagyobb a nem fizető hitelesek aránya is. Ha az MNB célja valóban a forint gyengítése, ez az adóscsoport mentőcsomag nélkül a jelenleginél is komolyabb bajba kerülhet.

Forrás: MNB, Lakásfókusz

Egyre népszerűbb a lakástakarék

Egy német felmérés szerint egyre népszerűbbek a lakástakarék-pénztárak Európában. A lakáscélú megtakarítás jelenleg 11 országban érhető el, és a pénztárak már közel 42 millió ügyfelet számlálnak. A gyors terjedésben a gazdasági válság is közrejátszhat: sokan a hitelek és az eladósodás helyett inkább a lassabb gyűjtögetést választják.

Forrás: LBS Research

Csúcson az albérleti roham

Az albérleti piac nyár végén pezsdül fel leginkább, hiszen most már nem csak az derült ki, hogy felvettek-e valakit az egyetemre, főiskolára, hanem az is, hogy kapott-e kollégiumi férőhelyet. Az albérletek keresésekor továbbra is az ár és az lehelyezkedés meghatározó. A diákok elsősorban azokat a lakásokat keresik, amelyek az egyetemek közelében vannak, vagy tömegközlekedéssel könnyen elérhetők. A diákok leggyakrabban nem egyedül, hanem többedmagukkal bérelnek ki egy ingatlant, így előnyben vannak azok a tulajdonosok, akik több szobás lakást próbálnak kiadni. Annak, aki még a keresés fázisában van, jobb lesz sietni, ugyanis a kínálatból lassan elfogynak az igazán jó adottságokkal rendelkező lakások

Autóipar és turizmus pörgeti az ingatlanszektort

Bár már évek óta az ingatlanpiac visszaesésétől hangos a sajtó, van néhány település, ami nem sokat érzett meg eddig a válságból. Győrben és Kecskeméten egyértelműen az autóiparnak köszönhető, hogy a lakásárak nem hogy nem csökkentek, de még kismértékben növekedtek is az elmúlt években. Ugyanez érvényes az albérleti piacra, a Németországból érkező menedzserek elszállásolása jó üzlet lehet, hiszen amellett, hogy akár több éves szerződést is lehet kötni, az átlagosnál magasabb bérleti díjat euróban is lehet kérni. Hévízen ezzel szemben a turizmus, azon belül is az orosz vendégek támasztanak nagy keresletet a helyi ingatlanok iránt, és a kereslet már a környező településeken is megjelent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.