A fővárosi lakáspiac rejtettballasztja

 lakáspiac, útfelújítás, Kolosy tér, csúcsforgalomHa megkérdezzük azokat, akik kiköltöztek vagy költöznének a fővárosból, hogy miért teszik, akkor jó eséllyel a 3 leggyakoribb indok között említenék a dugókat. A dugóról pedig tudjuk, hogy sok esetben egyáltalán nem a kezelhetetlen szintű autóforgalom, hanem a remekül szervezett útfelújítás a kiváltó oka. Vajon mennyit bukunk mindezeken?

Idén egy brutális dugóval marad meg a fővárosiak emlékezetében november 7. A budai oldalon az észak-dél irányú forgalom a délelőtti órákra állt csak helyre, mert az Árpád-hídon a reggeli csúcsforgalom kellős közepén kellett csatornafedél peremet aszfaltozni. Érzékeny organizmus a fővárosi közlekedés, a paraméterek nagyon kis arányú változása is azonnal agóniába taszítja. Elég egy lerobbant kamion valamelyik hídon, egy sávnyi útszűkület a Pók utcánál, kis koccanás az M7 bevezetőjén, villogó lámpák a Hamzsabégi úton, vagy a Szerencs utcai felüljárónál, és kész a félnapos dugó.

Ezek persze mind-mind alkalmi vis maiorok, amik ugyan kellemetlenül érintik az embert, mégis elviseljük, mert megértjük, hogy rendhagyó helyzetek. Ami igazán kiborító, az az a fajta emberi mulasztás, mikor az érintettekre nem gondolva, heteken át tart egy olyan felújítás, amit rosszul időzítenek, kevés embert allokálnak rá, nem segítik előzetes tájékoztatással az elkerülését. A legdühítőbb az, mikor másfél órás dugóban ücsörgés után minden reggel elhalad az ember egy ilyen „ember szülte” gócpont mellett, és bóbiskoló, zsebre tett kezű munkásokat lát, abból is csak fél tucatot, miközben belátható, hogy 3 nap megfeszített munkából egy komolyabb brigáddal kihozható lenne az egész.

Tavaly okozott először felzúdulást, de idén is volt már rá példa, hogy reggeli csúcsforgalom idején zárták le a Megyeri-híd egy-egy sávját, ezzel jelentős dugót kiváltva. Ha veszélyes magaslati munkáról van szó a híd pillérjén, akkor az ember megértő, de ha azt látja, hogy csupán a szegélyek és korlátok piszkálgatása és pókhálótlanítása a feladat, akkor azért az sokakat jogosan felháborít.

A Kolosy tér és a Bécsi út/Bokor utca felújítása és sétáló utcává alakítása ugyan lassan a végéhez ér, de ha visszatekintünk a tavaszi kiinduló állapotra, és végignézünk a végeredményen, akkor sokakban felmerül a kérdés: miért vett ez háromnegyed évet igénybe? Jelentkezzen kommentben az, aki egyszerre 9 munkásnál és egy sárga buldózernél látott többet valaha azon a környéken? Nem beszélve a Szépvölgyi úti csatornafelújításról, amit sikerrel időzítettek ugyanehhez a projekthez, hogy aki túljut az egysávos Szépvölgyin, az véletlenül se hagyhassa el a Kolosy teret.

A fővárosi polgárok idejével való nagyvonalú bánásmód a közútkezelők és a felújítást végző építőipari cégek által többnyire annak a bizonyos bozóttűznek azzal a bizonyos férfiúi porcikával való csapkodását juttatja az ember eszébe. Nehéz forintosítani, hogy mennyi elvesztegetett munkaóra, elpöfögött benzin, elgázosított tüdő, elértéktelenedő lakóövezet esik áldozatul annak a felelőtlen hozzáállásnak, amivel nálunk a közúton végzendő munkákhoz viszonyulnak az illetékesek. Miközben közismert, hogy a reálisnál messze többe kerül Magyarországon minden útépítés, azt is el kell fogadjuk, hogy cserébe ezért semmilyen kompenzációt nem élvezhetünk: drágább ugyan, de sem szebben, sem jobban, sem gyorsabban,sem  körültekintőbben nem zajlik a munka, és nem is tartósabb az eredmény. Nincs semmilyen többletérték. Az építkezések ideje alatt elvétve látni zaj és porvédő elemeket, holott ez külföldön szinte minden ilyen építkezésnél megfigyelhető.

Egyes amerikai államokban bármilyen útfelújítást csakis sátorban végeznek, mert a helyi talaj valójában sivatagos, és a legkisebb szél is azonnal kilométerekre hordaná a homokot. Nálunk viszont a homokszórógép, vagy a flex által keltett porfelleg minden csillapítás nélkül megy bele a világba, hogy aztán landoljon a környékbeliek tüdejében, lakásában. Az építőanyagok és a keletkezett törmelékek elszállítása sosem száz százalékos, akár még hónapokig is marad kint elhagyott raklap, feltört útburkolat kupaca, vagy terelőtábla egy-egy projekt után (nem beszélve a sebességkorlátozó táblákról, amiket aztán a rendőrség előszeretettel ki is használ). A létszám az építkezéseken mindig sokkal kisebb mint ránézésre racionális lenne, és a kézi erő magas aránya sokszor megdöbbentő (tényleg3 ember festi hetek óta a Mozaik utcánál a Szentendrei úti felüljárót?!). A tébláboló, a reggeli forgalmat kiflicsücsökkel a szájukban meredten bámuló, vagy éppen láncdohányzó szakemberek látványa bármilyen irodistából kihozza az idegösszeroppanós Michael Douglast.

Senki sem vitatja, hogy az útépítés nehéz szakma, odafigyelést igényel, részünkről pedig türelmet, csak éppen nem látszik az a könyörtelen hajsza, az a piaci kényszer, amit az ember az élet sok más területén tapasztal.

A régi matekfeladvány aktuálisan már úgy hangzik, hogy ha egy kereszteződést elméletben 20 munkás 5 nap alatt újítana fel, akkor 5 munkás 20 nap alatt melyik városban nem végez ugyanezzel? Megfejtés: Budapest.

Hozzászólások lezárva.