Toronyházak kellenének Budapestnek?!

várospolitika, lakásépítés, lakáspolitika, toronyház, magasház, Csepel-sziget, BudapestPiaci szempontból azt lehet jó lakásnak mondani, amely forgalomképes, növekvő értékű és energiatakarékos, azaz alacsony a fenntartási költsége. Egy fővárosi lakással szemben azonban elvárás kellene, hogy legyen az is, hogy épüljön be a város szövetébe, lüktessen körülötte az élet. Csakhogy az évekkel ezelőtti lakásépítési boom idején sem épültek megfelelő számban városi lakások,  és az ingatlanfejlesztések azóta is inkább a modern lakótelepekre, az autós költözőkre építő lakóparkokra fókuszálnak. A fordulat, amelyet például a magasházak hozhatnának el, egyre késik.

Budapest lakossága ugyan a 2007-es 1,7 millió alatti mélypont óta ismét nő, de a főváros 2011-ben mért 1,73 milliós lélekszáma továbbra még mindig jelentősen elmarad a 80-as évek végén mért 2 milliótól. A korábbi évek lakáspolitikája által támogatott középosztály az agglomerációba vitte a lakásra szánt pénzét, míg Budapesten maradtak a városból való kiözönlésük, többek között a közlekedés terhei.

Az elmúlt 10-15 év budapesti ingatlanfejlesztései sem elsősorban a korszerű városi lét megteremtésére koncentráltak (bár van azért néhány kivétel), hanem inkább a korábbi lakótelepi falanszterek modernizált változatait, a városi élettől elzárt szigetként működő belső alvóvárosokat, lakóparkokat részesítették előnyben. Nem élhetetlen helyekről van szó, csak arról, hogy ezek nem a város szerves részei, inkább egyfajta kertváros-szigetek, alvó falvak a városon belül.

A korábbi években kifolyatott hatalmas állami támogatás így a városfejlesztést alig szolgálta. Kivétel ez alól legfeljebb néhány közvetlen Duna-parti lakótömb, amely akár új városrésznek is felfoghatók. A városi lakásfejlesztések közé sorolhatók a belvárosi foghíj- és tetőtér-beépítések is, ám az itt létesülő, sokszor a legdrágább kategóriába tarozó lakások is inkább külföldi tőkével, semmint a hazai középosztály beruházásával valósulnak meg. A nagyszabású fejlesztési elgondolások, például a Csepel-sziget északi csücskére álmodott fejlesztés is elvérzett, amikor a spanyol befektető összeomlott. A spanyol befektetők konkrét terveitől függetlenül többek szerint ez a terület lehetett volna – ha nem is Manhattan – az első csoportos budapesti magasházas-terület.

A városi lakhatásnak a vonzereje száz évvel ezelőtt a felső középosztályt arra ösztönözte, hogy 5-6 emeletes, akkori léptékkel nézve magas épületekbe költözzön – s hozzájáruljon a Nagykörút környékének, vagy például a még ma is méltán népszerű Lipótvárosnak a fejlődéséhez. A modern Budapest számára talán a még ma is tiltott, 60-120 méteres magasházak hozhatnák el a régi-új pezsgést. A régi polgári, nagypolgári lakásokat rejtő bérházakban helyet kaptak a boltok, kávéházak, voltak irodák, elérhetők voltak különféle szolgáltatások. Egy csoportos magasház-építés ugyanúgy helyt adna különféle, a városi léthez tartozó funkcióknak is, miközben az általa kínált, városi panorámát kínáló lakások is vonzó alternatívát jelenthetnének például egy olyan lakókerttel szemben, ahol a konyhából kinéző lakó a szomszéd vacsorájának fogásaival is megismerkedhet. S megteremthet egy olyan luxuskategóriát, amely ma Budapesten még ismeretlen.
Ahhoz persze, hogy igényes, magas értékű városi lakások épülhessenek, szükség van arra is, hogy a helyben lakók elfogadják, sőt értékeljék a városi léttel, a lüktető élettel járó jelenségeket. Most azonban inkább az látszik, hogy az egyes kerületi vezetők, ki tudja milyen megfontolásból, a 10 órás csendrendeletek betartatásával inkább a városi élet elsorvasztásában, semmint felvirágoztatásában jeleskednek. Holott egy-egy népszerű felkapott hely, mint például a belvárosi Liszt Ferenc tér környéke egy meghatározott réteg számára vonzóvá, s így forgalomképesebbé teszi a környékbeli lakásokat, más belvárosi ingatlanokkal szemben. Így akár meg is könnyítheti a városi léttel járó nehézségeket nem tolerálók számára a kiköltözést (vagy legalábbis kijjebb költözést), a nyüzsgést kedvelők számára pedig a beköltözést, új, innovatív ingatlanfejlesztéseket. Csakhogy a mobilitáshoz valószínűleg itt is szükség lenne némi várospolitikai-lakáspolitikai lökéshez, amire viszont alig van remény. Fantázia, gazdasági erő mellett például ehhez az is kellene, hogy a ma 23+1 részre szabdalt várost a mainál sokkal egységesebben lehessen fejleszteni.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.