Tízmilliárdokat spórolhatnánk energián

energiaköltségek, energiahatékonyság, társasházak, hőszigetelés, fűtésrendszer-korszerűsítés, államMi lenne, ha az állam indítana egy valóban nagyszabású épületenergetikai programot? Milyen hatásai lennének a lakosság pénztárcája, a hazai energiaszektorra? Érdekelne-e bennünket egyáltalán egy ilyen program és milyen anyagi vállalásokat, milyen feltételek teljesülése esetén vállalnánk? A lakosság közel negyede hajlandó lenne ilyen célra beruházni.

Ha az állam 5 év alatt 30 százalékos támogatási intenzitás mellett évente mintegy 50 milliárd forinttal támogatná az épületenergetikai fejlesztéseket, az éves szinten bruttó 23 milliárd forintos energiaköltség-megtakarítást hozna mintegy 550-600 ezer háztartás modernizációjával – állítja tanulmányában az Energiaklub. A lefuttatott modellek alapján a megvalósuló fejlesztések a kivitelezések öt éve alatt évente 51 ezer munkahelyet teremthetnének, míg az energiaköltségek csökkenése folytán keletkező megtakarításokból származó többletjövedelem pedig a fogyasztás emelkedésén keresztül évente 4900 további munkahelyet teremthetne.

Az elmélet és a gyakorlat persze hatalmas kontrasztban állnak egymással. A kutatás eredményei elgondolkoztatóak, azonban az anyagban bemutatott ideális támogatási program közeljövőbeni elindításának jelenleg nem látszik esélye. És habár az Energiaklub megosztó szervezetnek számít, érdemes eljátszadozni a kutatása eredményeivel – már csak a nagyságrendek miatt is.

Programot a népnek!
Az energiahatékonyság javításához három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ezt vette alapul az Energiaklub is, anyagukban 5 éven keresztül évi 50 milliárd forintos támogatási összeggel számoltak, amit 30 százalékos támogatási intenzitás mentén osztottak el a képzeletbeli pályázók között (a tapasztalok szerint ennél kisebb intenzitás mellett biztosan nincs értelme programot indítani, hiszen az áfa elvinné a támogatást, a magyar ember meg forgalmi adó szempontjából igen leleményes, de egyébként meg utálja a bürokráciát). Ezzel évi 167 milliárd forintnyi beruházás lenne megvalósítható.

Ha a pénz megvan – és feltételezzük, hogy azt majd egy átlátható, egyszerű, nyomon követhető és úgy általában pályázóbarát rendszerben osztják majd ki –, nem marad más hátra, mint eldönteni, hogy mit is támogassunk. Az évi 167 milliárdos beruházási költség 80 százalékát a családi házak, 20 százalékát a társasházak energetikai modernizációjára allokálta az elemzés. A családi házak esetében a felhasznált összeget 70 százalékban hőszigetelésre és ablakcserére, míg 30 százalékban ezek kazáncserével és gépészeti felújításával egybekötött, ún. komplex fejlesztésekre allokálták. A társasházak esetében 10-10 százaléknyi forrás jutna a panel és az egyéb társasházak felújítására. Ebből a panelek esetében hőszigetelés, ablakcsere és fűtési rendszer-korszerűsítés valósulna meg. A hagyományos építésű társasházak esetében ablakcsere és fűtésrendszer-korszerűsítés került az étlapra.

Akarunk egyáltalán pályázni?
Ez egy nagy kérdés. Vajon van-e egyáltalán igény a lakosság körében az épületenergetikai fejlesztésekre. A kimutatások szerint igen: a lakosság 22 százaléka (az Energiaklub 2010-es adatai szerint) végezne ilyen beruházást lakóingatlanán, igaz 78 százalékuk viszont egyelőre elzárkózik a felvetéstől (fejleszteni alighanem ők is akarnak, csak reálisan felmérték anyagi lehetőségeiket). A lakossági fejlesztési tervek így alakulnak:

Jó hír, hogy azoknak a 35 százaléka, akik érdeklődnek a beruházások iránt, mindenképpen belevágna fejlesztésbe, míg a többség – 57 százalék – csak állami támogatás mellett indítaná a projektet. A maradék bizonytalan.

Az igények ismeretében érdemes megnézni az anyagi lehetőségeket (ne feledjük, az épületenergetikai fejlesztésekre vonatkozó, jelenleg futó pályázatok jelentős önrészt igényelnek és utófinanszírozásúak). A számok azt mutatják, hogy a beruházásra hajlandóak alapvetően ódzkodnak a hitelfelvételtől – mindössze 18 százalékuk venne fel hitelt, míg 79 százalékuk banki kölcsön nélkül próbálná megoldani az önrész előteremtését és mindezt 2010-es hangulatban. Ez az arány azért sok mindent elárul: elsősorban alighanem azt, hogy az épületenergetikai fejlesztéseket valószínűleg csak a tehetősebb és energiatudatosabb rétegek kívánják megvalósítani.

Ha pénzt bedobja az állam, mi jön ki a gép túlsó végén?
Előre az egymillió munkahelyért
A tanulmány számításai szerint, ha 1 millió munkahelyet nem is, de a program effektív fejlesztésekkel eltelő 5 éves időtartama alatt évente 51 ezer közvetlen és a második évtől a megtakarításból eredően további 4900 közvetett munkahellyel számolhatunk. A lefutatott modellek a támogatási program lejárta után évente 24 ezer közvetett munkahely létrehozásával kecsegtettek. Ez azt jelenti, hogy elméleti síkon a program teljes 25 éves időtartama alatt nagyjából 750 ezer főnyi munkaévet lehetne bezsákolni.

A fenti (lássuk be igencsak optimistának tűnő) adatok alapvetően abból fakadnak, hogy a kutatás meglátásai szerint az energiahatékonysági programoknak két fő munkaerőpiaci hatása lehet. Közvetlenül munkahelyet teremtenek maguk a kivitelezéshez köthető tevékenységek (építőipari munka, építőanyagok gyártása, gépipar, stb.), míg a közvetetett munkahelyteremtést a beruházások hatására a háztartások csökkenő energiaköltsége révén megmaradó többletjövedelem egy részének elköltése indukálja. Azaz alighanem a jelen valóságában csak indukálná: a Pioneer Alapkezelő egyik korábbi elemzése szerint ugyanis a pénzügyi sokkok hatására a magyar háztartások jelenleg (érthető okokból) inkább megtakarítanak, mintsem költekeznének (még akkor sem, ha esetleg egy mostani energetikai beruházás hosszú távon „jobb megtakarítás” lehet, mint egy bankbetét).

Költségvetési bevételek és billegő külkereskedelmi mérleg
A kutatás szerint az állam sem járna rosszul a program beindításával. Az már az első évben több milliárd forintos pozitívummal jár, és a második évtől már 5,5 milliárd forintnyi plusz bevételt teremtene az 50 milliárdos támogatási összeghez képest.
A probléma csak az, hogy a másodlagos hatásokat itt is a megtakarítások okozta fogyasztás-növekedéstől várja a modell, ami ugye elméletben működhetne is. Csak hát az a fránya gyakorlat.
A külkereskedelmi mérleg esetében a „negatív” hatások az első években mutatkoznak meg a modellszámítás szerint. Ennek oka, hogy a kivitelezésekhez szükséges anyagok és gépek egy jelentős része külföldi importból származik. Ezt ellensúlyozhatja ugyanakkor a hatodik és huszonötödik év között az energiaigény csökkenéséből fakadó importigény-csökkenés.

Elméletből gyakorlat? Szinte kizárt…
Az elmélet tehát jól hangzik, de… És ez egy nagyon nagy DE. Merthogy az elmúlt tíz évben összesen aligha fordított a kormány épületenergetikai programokra 50 milliárd forintot. Ez pedig nem jó ómen. Pedig ha az elmúlt évek politikai megnyilatkozásaiban elhangzott programok költségeinek csak a fele eljutna támogatásként a családokhoz, máris sokkal jobban állnánk. De miközben a nagy energiahatékonysági programra várunk, a háztartások jó része lassan energiaszegénységbe csúszik.

A bejegyzést Az Áram Ára energetikai szakmai blog beleegyezésével, egy korábbi bejegyzésük alapján közöltük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.