Segítség költözünk!

Bár az ember általában pozitív várakozásokkal tekint az új otthonba való költözésre, az ezzel járó munka és idegeskedés még a kötélidegzetűeknek is komoly kihívást jelenthet. Ha időben elkezdjük a tervezést és egy kicsit átgondoljuk, hogy mit, hogyan csináljunk, rengeteg energiát és stresszt megspórolhatunk magunknak.

Az egyik legelső eldöntendő kérdés, hogy kikkel dolgozzunk, kérjük meg ismerőseinket, vagy fogadjunk fel egy erre szakosodott céget? Természetesen ilyenkor hajlamosak vagyunk anyagi lehetőségeink alapján dönteni, de nem árt más szempontokat is figyelembe venni: mennyi bútort kell például elszállítani, és milyen kocsi áll rendelkezésre? Már csak a benzinköltség miatt sem mindegy, hogy hány fordulóval tudjuk megoldani a pakolást. A költözés sajnos általában együtt jár azzal, hogy kisebb-nagyobb károk keletkeznek: egy törött tányér, vagy éppen egy megkarcolt bútor szinte természetes velejárója a pakolásnak. Ha értékesebb holmikat szállítanánk, érdemes a munkát a profikra bízni, már csak azért is, mert az esetlegesen keletkező károkat talán könnyebb behajtani egy cégen, mint a számunkra szívességet tevő ismerősön.

Szelektálás

A költözés ideális alkalom arra, hogy alaposan szelektáljunk, és a rég nem használt vagy selejtes dolgoktól végérvényesen megváljunk. A felesleges holmik kidobásával vagy elajándékozásával rengeteg időt és pénzt spórolhatunk meg, ráadásul nem kell azon gondolkodnunk, hogy hol tároljuk őket új lakásunkban. Erre a munkára azonban érdemes elegendő időt szánni, pár héttel a költözés előtt már belekezdhetünk a válogatásba.

Ha már csak azok a holmik maradtak, amik velünk jönnek, indulhat a dobozolás! A szükséges csomagolóanyagokat, ragasztókat könnyen be lehet szerezni a lakberendezési áruházakban vagy papír-írószer üzletekben, de sokszor a költöztető cég is biztosít dobozokat. Mivel itt igen könnyen el lehet szállni a költségekkel, ha nincs elegendő dobozunk, a kevésbé kényes/súlyos holmikat akár nagyobb bevásárló táskákba, szemeteszsákokba is tehetjük. Kezdjük a pakolást azokkal a dolgokkal, melyeket csak ritkán használunk, a végén pedig egy bőröndbe csomagoljunk azokat ruhákat,  alapvető felszereléseket, melyeket a költözés előtt és utáni egy-két napban használnánk. A törékeny holmikat mindenképp csomagoljuk a törések ellen védő fóliába, de legalább újságpapírba. Érdemes megszámozni a dobozokat, és listázzuk fel, hogy melyik pontosan mit tartalmaz. Ezzel a módszerrel egyrészt könnyen ellenőrizhetjük, hogy minden megérkezett-e az új helyre, ráadásul kipakolásánál tudni fogjuk, hogy mit hol fogunk találni.

Mi is sokat tudunk segíteni a költöztetők: lehetőség szerint fejezzük be a pakolást mire megérkeznek, és a már a lezárt, felcímkézett dobozokkal várjuk őket. A szekrények polcait szereljük ki, az ajtókat pedig ragasszuk le, így könnyebb lesz őket szállítani, és a sérülés kockázata is kisebb lesz. Figyelmeztessük őket előre, hogy melyek a nehezebb dobozok, bútorok, és az sem árt, ha pontosan megmondjuk milyen sorrendben szállítsák el a bútorokat.

Hogyan válasszunk költöztető céget?

Mielőtt kiválasztanánk egy költöztető céget, érdemes több helyről is ajánlatot kérni. Az árajánlat kialakítása előtt hasznos lehet elhívni a költöztetőt, így pontosabban fel tudja mérni, hogy mennyi munka várható, milyen kocsira és hány emberre lesz szükség. A végleges árat több tényező is befolyásolja: az, hogy mennyi a szállítandó holmi, mennyi dobozra, emberre lesz szükség, mekkora a két helyszín közötti távolság, vagy éppen az, hogy mennyire értékesek bútoraink, háztartási eszközeink. Fel kell készülni arra, hogy bár legtöbbször szombatra vagy vasárnapra ütemezzük a költözést, a hétvégi munkavégzésre a legtöbb helyen pótlékot számítanak fel.

A végleges döntés előtt mindig alaposan hasonlítsuk össze az árakat, hiszen elképzelhető, hogy egy-egy ajánlat nem teljesen ugyanazokat a tételeket tartalmazza, és nincs feltüntetve például a dobozdíj, vagy az emeletről emeletre költöztetés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.