Ingatlanosok a gyóntatópadon

lakás, lakáshitel, ingatlan, ingatlanügynök„A baleseti helyszínelők érezhetik így magukat, borzasztó szomorú sorsokra derül fény nap mint nap, a nyomokból ítélve” – talán ez az állítás volt a legmegdöbbentőbb az ingatlanügynökökkel a lakáshitelesek helyzetéről készített beszélgetéseink során. Tanácsokért fordultunk hozzájuk, de a valóságon csak a varázslat tudna segíteni. Ami nincs.

Felhívtunk néhány ismert ingatlanügynökséget, eredetileg azzal a kettős szándékkal, hogy álinterjúk formájában felmérjük felkészültségüket, illetve képet kapjunk a piac állapotáról, a keresleti-kínálati oldali jellemzőkről. Nem reprezentatív felmérésünk célja az volt, hogy megtudjuk, mennyire tudnak konkrét javaslatokkal segíteni azoknak az ügyfeleknek, akik szabadulnának hitellel terhelt ingatlanjuktól, akár kisebbe költözve, akár bérlakást választva. Átlagos ügyfélként csörögtünk rájuk, alaposan kifaggattuk őket a lehetőségekről, a procedúráról. Majd felfedtük kilétünket, és tovább kérdezősködtünk. Mikor kiderült, hogy félóráig teljesen feleslegesen jártatták a szájukat egy álügyfélnek, akkor azt természetesen elsőre nem vették jó néven, de később készségesen beszéltek saját panaszaikról is. Tapasztalatainkat az alábbiakban foglaljuk össze.Elsőre is szembetűnő, hogy egyes ingatlanügynökök felkészültsége hiteltémában messze felülmúlta elképzeléseinket. Lehetett persze szerencsénk, nyilván pár beszélgetésből nehéz levonni következtetéseket, de azt tapasztaltuk, hogy hozzáállásuk sokat változott saját korábbi élményeinkhez képest. Talán az egyre nehezebb piac, az egyre élesebb verseny kényszeríti őket ügyfélbarát hozzáállásra, vagy pont azok élnek túl, akik ebben előnyt tudnak felmutatni.

Egy képzeletbeli angyalföldi, 50 négyzetméteres téglaépítésű lakásra felvett, 15 milliós, még rendesen fizetett, biztosítással kombinált frankhitel ügyében kerestük meg őket, hogy mit javasolnak. Általában készségesen, de tárgyilagosan döbbentettek minket rá arra a – már blogunkban is tárgyalt – tényre, hogy a lakás nem feltétlenül fedezi a fennálló tőketartozást, különösen jelen árfolyam- és piacilakásár-viszonyok mellett. Volt, aki több közelmúltbeli példával tudta igazolni, hogy az általunk elképzelt ár a környéken más ingatlanokból kiindulva nem feltétlenül reális. Sajnos a pénz hiányára nyilván nem tudtak mit válaszolni: ha az ember elad egy ingatlant, a befolyó összeg elmegy a hitel végtörlesztésére, akkor utána nem marad más, mint a bérlakás. Varázslat tehát nincs. Néhány egyéb jó tanács azonban kitűnik a hallottakból:

A bankkal a lakás értékesítése előtt érdemes elkezdeni az alkudozást! Az ingatlanügynökök arról számoltak be, hogy jól megalapozott, rendesen dokumentált, korrekt hozzáállás esetén van esély arra, hogy a papíron fennálló tartozásnál kisebb „kiszállóban” egyezzünk meg. A tekintetben nem volt egységes vélemény, hogy a rendesen fizetőknek, vagy a tetemes elmaradást felhalmozóknak voltak jobbak az esélyeik az alkudozásnál. „Nem feltétlenül hatja meg a bankokat a szívszorító történet, a család szomorú helyzete, a fenyegetőzés, vagy bármilyen egyéb érzelmi alapú érvelés, de hajlandóak mérlegelni egy előremutató javaslatot, persze a „fifty-fifty” típusú lókupeckodás nyilván értelmetlen”- foglalta össze egyik interjúalanyunk.

Próbáljunk a bank fejével gondolkodni! „Azt kell látni, hogy a banknak három érdeke van: 1. ne ragadjon rá az ingatlan, mert azzal nem tud mit kezdeni, nem szakmája. 2. minél kisebb bukóval szálljon ki, ha már előtörlesztésről van szó, 3. ha van rá lehetőség, akkor maradjon meg az ügyfél ügyfélnek, mert ki tudja, mi lehet még belőle, a sima számlavezetési bevétel is bevétel a mai világban.” Azt, hogy önállóan vannak-e jobb esélyeink, adva az ágrólszakadtat, vagy tanácsadókkal felvértezve, öltönyben közelítsük meg a bankot, nem tudták a megkérdezettek megítélni. „Volt ügyfelem, aki hosszas alkudozás árán kb. a hiteltartozás 60-70 százalékán ki tudott szállni, és elengedte a bank tehermentesen az ingatlant. Ez azonban nem tekinthető stratégiának: az, hogy évekig nem fizetsz, rámegy az életed, könyörögsz fűnek-fának, az nem egy előre tervezhető modell. Senkinek sem lehet ajánlani, mondván, hogy na, ez a titkos fegyver a bank ellen.”

Ha máshoz nem is, legalább magunkhoz legyünk őszinték! – javasolják az ügynökök az ügyfeleiknek. „Van akivel órákon át vesszük végig a hiteltartozás részleteit, mérlegeljük a költözési lehetőségeket, kalkulálunk, hogy mire futhatja… aztán a végjátékban kiderül, hogy az összes közműszolgáltatónak is tartoznak, a munkahely nem régebbi mint 6 hónap, bukik az egész kalkuláció. Az egy dolog, hogy nekem hazudnak, de miért kergetik magukat illúziókba?” Aki rászánja magát, hogy eladja lakását, és kiszáll a hitelből, annak sajnos minden fennálló tartozását reálisan fel kell mérnie, jobb, ha nem más szúrja ki, hanem előre felkészülünk rá. Amúgy sem könnyű vevőt találni a mai ingatlanpiacon, fölösleges a csipetnyi bizalmat eljátszani menetközben felmerülő újabb akadályokkal.

Legyünk nyitottak és reálisak az ajánlatok megtekintésénél! „Az sajnos nem megy, hogy pár utcával odébb fele pénzből ugyanakkora lakást találjunk, és a mosogatótálca színe is passzoljon az elvárásainkhoz.” Az ügynökök beszámolói szerint sokszor még a legnehezebb helyzetben levők sem képesek átlépni az előítéleteiken. „Van, aki a HÉV-et nem tömegközlekedési eszköznek tekinti, hanem úgy éli meg, mintha deportálnák nap mint nap. Pedig lehet, hogy milliókat spórolhatna olyan kerületbe költözve, amitől korábban mereven elzárkózott, cserébe annyit kell elviselnie, hogy napi menetideje nő 20-30 perccel. Közben a Manhattanben dolgozók fele egy órát kompozik naponta.” Mások a fővárosra úgy tekintenek, mint elhagyhatatlan bölcsőre. „Érthető az ódzkodásuk, de szembesülniük kell azzal, hogy valamit fel kell áldozni: volt ügyfelem, aki arra hivatkozott, hogy nem tudna lemondani a kultúra közelségéről, a színházról, a belvárosról, a pesti Broadwayről. Később kiderült, hogy évek óta nem volt színházban, jobbára turkálóból öltözködik, és különben is gyűlölte a zajt és a koszt, amivel a Broadway felújítása járt.”

„Mindenkit végighallgatunk, hiszen ma már az üzlet ezt megköveteli, egyfajta terápiás beszélgetéssel indul az ügyletek fele. Kimegyünk az értékbecslésre, a hűtőre mágnesezett sárgacsekkek belepik a családi fotókat, mint valami filmben, borzasztó az egész. Arra nem hivatkozhatunk, hogy mi is áldozatai vagyunk a válságnak, kíméljenek meg a szomorú történeteiktől, mert ott sírom el magam.” – foglalja össze az elmúlt évek változásait az egyik megkérdezett ingatlanos. Tanácsokat kerestünk, de főleg tanácstalanságba ütköztünk, annyi azonban leszűrhető a mini-felmérésünkből: mindenképpen érdemes megosztani a gondjainkat valakivel: akár bankossal, akár ingatlanossal, akár szakmai szövetséggel, más hitelkárosultakkal. Egyedül sokkal kisebb eséllyel jutunk jó megoldásra, mint ha kihasználjuk a rendelkezésünkre álló konzultációs lehetőségeket. Ez még semmibe sem kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.