Eltűnt bérlakások nyomában

lakás, bérlakás, ingatlan, bérlakásprogramA bérlakásszektort lényegében a 90-es évek végére felszámolták Magyarországon. Már a 80-as években magánkézbe került 80-100 ezer állami lakás, majd több mint félmillió tanácsi lakás privatizálása következett.  Egy működő bérlakásrendszer kialakításának a legutolsó lehetőséget pedig nemrég szalasztották el, a bebukott devizahitelek mögötti ingatlanok kezelésénél.

A múlt dolgain keseregni nem érdemes, s valószínűleg igazuk is van azoknak a szakértőknek, akik állítják, hogy az erős vagyonszerzési érdekek miatt csak elméletileg voltak alternatívái a bérlakás-privatizációnak. Ráadásul az önkormányzatokká vált tanácsok is örültek, hogy megszabadultak egy anyagi nyűgtől. Azzal pedig, hogy fölszámolták a bérlakásokat, fölszámolták az ide jutó támogatásokat is, legalábbis nagyobb részben.A történteket azonban mindenképpen érdemes elemezni, hogy jobban megértsük a mindenkori lakáspolitika mozgatórugóit. A múltbéli lakásprivatizáció kedvezményezettje elsősorban az a réteg volt, amely (mai áron) több százmilliós állami ajándékhoz jutott, amikor jó helyen lévő budai bérlakásaikat a valódi érték 10-15 százalékáért megvehették. Ez a kevert kádárista/felső középosztálybeli réteg diktálta leginkább a lakáspolitikai döntéseket (is) a rendszerváltozás után. Részben ezzel is magyarázható, hogy a politika mindig elsősorban a magántulajdonú, új lakásokat támogatta. A legnagyobb mértékben az első Orbán-kormány idején, ekkor a legmagasabb jövedelműek húsz százaléka kapta a támogatások hatvan százalékát.

A kormányzati retorika szintjén megjelenő bérlakásprogramok azonban mind hamvukba holtak. Holott a lakáshelyzet a lakásszám alapján ugyan nem rossz ma Magyarországon, annál rosszabb viszont a mobilitást tekintve. Jórészt a bérlakáshiány az oka annak is, hogy az emberek alig követik a munkaerő-piaci igényeket, kínálatot. Ma négymilliós a lakásállomány, ezen belül tíz százaléknál kisebb az önkormányzati bérlakások aránya. Legalább 25-30 százalék magán- és közösségi tulajdonú bérlakásra lenne szükség a szakértők és a kutatók szerint, a szociális támogatásokat pedig a (bér)lakásokban való lakhatási támogatására kellene költeni.

A legutolsó esélyt a bérlakáspiac újjáélesztésére a devizahitelek miatti – a magánszemélyeket és az államot egyaránt sújtó – keserű csőd adta volna. Úgy kellett volna megsegíteni a bajba jutottakat, hogy azok ne maradhassanak benn az erőn felül vállalt lakásban, és olcsóbb magántulajdonba, vagy államilag támogatott bérlakásba költözzenek. Ezt a kemény és következetes lépést azonban a jelenlegi kormány nem merte felvállalni. A következmény pedig az, hogy megint minden belemerevedik egy rossz struktúrába: az emberek a finanszírozhatatlanná vált lakásaikba, állam és bankok a torz támogatásokba. A jelenlegi adórendszer, valamint a célzott lakhatási támogatás hiánya miatt pedig továbbra is sokaknak úgy tűnik, hogy jobb lakást vásárolni, mint bérbe venni. Nyomaiban sem látni egy átfogó és működőképes lakáspolitikai reformot. Az ellenzék oldaláról sem.

Lehet persze, hogy talán nem is kellene egyszerre mindenre országos szinten megoldást keresni. Potenciálisan Budapesten és a szűk agglomerációban van egy jelentős lakásállomány, amely csak részben jelenik meg a bérlakáskínálatban, ráadásul túlságosan magas költséggel. Hegedüs József, a bérlakásprogramok egyik legismertebb szószólója, a Városkutatás Kft. igazgatója egyik publikációjában az USA-ban és Hollandiában sikerrel működő – magántulajdonú lakásokat bérbe adó – lakásszövetkezetek példáját emelte ki. A megfelelően nagy bérbeadó szövetkezetek adópolitikai támogatása növelheti a bérlakáspiaci hatékonyságot, átláthatóságot. Lehet persze másképpen is lépni, de muszáj lenne, legalább egy kis lépést tenni, olyat, amely nem egy szűk érdekcsoportot szolgál, és legalább 15-20 évig fenntarthatóan finanszírozható.

Végezetül kérdés az is, hogy van-e realitása egy üzleti alapon szerveződő bérlakásprogramnak. A válasz sajnos egyértelmű: a mai jogszabályi, adózási és persze finanszírozási feltételek mellett nincsen. Bizony e téren is a kormányzat beavatkozására lenne szükség, és ami jó hír: ez a beavatkozás – közvetlenül legalábbis – nem kerülne az államnak egy fillérjébe sem…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.