Az állam is ludas

devizahitelesek, szocpol, inflációkövetés, Fészekrakó, jegybankA devizahitelesek kialakult válságos helyzetéért divat a bankokat divat szidni, hogy rátukmálták a megtévesztett emberekre a hitelt, az adósokat felelősségét is többen firtatják, hiszen nagyon sokan lyukas zsebbel adósodtak el 30 évre. Az állam azonban legalább annyira bűnös – sőt! –, mint a másik két szereplője ennek a tragédiának.

Az egyik alapvető oka az volt a jelenlegi helyzet kialakulásának, hogy olyan tömegek kezdtek el lakást vásárolni, akik egyszerűen egyáltalán nem engedhették volna meg ezt maguknak. Ezt a felfokozott keresletet pedig a legkomolyabb mértékben az állami támogatások és kezességvállalások generálták. A Fészekrakó program keretében az állam kezességet vállalt az egyébként teljesen hitelképtelen tömegekre, hogy azok már 10 százalék önrész mellett is megvehessék vágyálmaik otthonát. Sok esetben még erre az önerőre sem volt szükségük a kispénzű állampolgároknak, mivel a “szocpol”, a “félszocpol” és a “megelőlegező szocpol”, azaz az államtól a (leendő) gyerekek után kapott vissza nem térítendő támogatás kiváltotta ezt.

Mi lett ennek az eredménye? Olyanok kezdtek el tömegesen lakásokat vásárolni, akik 10 év alatt egymillió forintot sem tudtak összegyűjteni, azaz havi nyolcezer forintnyi megtakarítással sem rendelkeztek. Sokan egyenesen nulla pénzzel vágtak bele a lakásvásárlásba, még az ügyvédi költséget is személyi kölcsönből fedezték. Ez a tömeg adja a most bajba jutott adósok nagy részét. Hiszen akinek nincs néhány havi tartaléka, az még válság nélkül is nagy valószínűséggel gondba kerülhet 25-30 év alatt, kevés olyan szerencsés ember van, aki 25 év alatt egyszer sem vesztette el a munkáját, vagy került táppénzre huzamosabb ideig. Azt természetesen senki nem vitatja, hogy szükség van egy jól működő állami otthonteremtési programra, azonban annak kellően körültekintőnek kell lennie, hogy ne okozzon hasonló csapdahelyzetet, mindamellett, hogy elősegíti a családok lakáshoz jutását.

A kormányok gazdaság- és társadalompolitikája mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni az MNB monetáris politikájának a felelősségét sem. A jegybank 2001-ben vezette be az inflációkövetés politikáját, ami arról szól, hogy az MNB kitűz maga elé egy inflációs célt, és a teljes monetáris politikát ennek a célnak veti alá, azaz minden mást figyelmen kívül hagyva ragaszkodik ennek eléréséhez. S hogy mihez vezetett ez? Ahhoz, hogy bár soha még csak meg sem közelítette a kitűzött 3-4 százalékos célt az infláció, azaz semmi eredménye nem volt a törekvésnek, viszont az alapkamatot a cél érdekében az egekbe emelte. Ennek következtében pedig a forinthitelek megfizethetetlenek lettek, s mindenki devizában adósodott el, hiszen a forinthitelek akár 10 százlékkal is magasabbak kamatúak voltak, mint a svájci frank alapú hitelek.

A másik eredménye, hogy a magas alapkamat a forint túlértékelődéséhez vezetett, ez pedig szintén a devizahitelesek sorsát pecsételte meg, hiszen a legtöbben erős forint mellett adósodtak el, és most a visszagyengült forint miatt magasabbak lettek a havi törlesztőrészletek. Külön szót érdemel még a PSZÁF hozzáállása, amely nem emelte fel a szavát kellő eréllyel a zajló folyamatok ellen. Érdemi lépéseket a hitelpiac megszabályozására csak a válság kitörése után tett.

Egy dolog persze az állam felelősségének kutatása, de legalább ennyire fontos, hogy hogyan tudná megoldani ezt az áldatlan helyzetet, amelynek kialakulásához tevékenyen maga is hozzájárult. Mert abban biztosak lehetünk, hogy az ország nem engedheti meg magának, hogy tíz- és százazreket hagyjon magukra a hitelcsapdában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.