“Inkább felgyújtom, semmint a banké legyen”

ingatlan, lakás, költözés, lakáshitel, eladósodás, adósságElutasítás, felháborodás, alkudozás, beletörődés és elfogadás. Elizabeth Küler-Ross svájci pszichiáter szerint ezeken a fázisokon megy keresztül a haldokló. Hasonló szakaszokra osztható, míg egy család rászánja magát a kényszerű költözésre. Nézzük, hogy érdemes mindehhez racionálisan hozzáállni, úgy, hogy legtöbb értelme legyen a költözésnek!

„Inkább felgyújtom, semmint a banké legyen…”

„Egy tapodtat sem megyek sehova…”

„Ha kell nekik, jöjjenek és vegyék el…”

„A bank hozott ebbe a helyzetbe, vállalja ő is a következményeit…”

„Oké, de mit lehet annyi pénzből venni, amennyit ezért kapnánk?”

Kevesen szánják rá magukat a költözésre

Mindannyian ismerjük ezeket a mondatokat, családunkban, vagy ismerőseink köréből sajnos egyre többször hangoznak el ezek az elkeseredett mondatok. Jól kiviláglik belőlük, hogy a fent említett 5 stáció közül melyiknél jár az illető. A statisztikák azt mutatják, hogy kevesen szánják rá magukat, hogy anyagi helyzetükhöz igazítsák lakhatási körülményeiket. „Miért nem költöznek egy kisebbe, ha nem bírják fizetni???” – mondják a bátor kritikusaik.

Noha könnyű rájuk sütni a fejét homokba dugó strucc bélyegét, de ha végigmegyünk a számokon, akkor viszont hamar kiviláglik, hogy nem csupán arról van szó, hogy 5-10 négyzetmétert kell beáldozni, lemondani a panorámáról, esetleg a garázsról. Sajnos sokkal komolyabb áldozatot kell hozni, realizálva olyan veszteségeket, amelyek folyó költségeit ugyan futjuk éppen, de még nem mondtunk le arról, hogy jóra fordulnak a dolgok.

Nézzünk egy példát: Tibor, neje és 2 gyermeke egy 75 négyzetméteres lakásban élnek a 13. kerületben, amelyet 25 millióért vettek 5 éve, 10 milliós frankhitelből. A törlesztőrészlet azóta duplájára ugrott, ahogy a rezsi is majdnem, a tőketartozás pedig még mindig 10 millió, köszönhetően a majdnem 60 százalékkal dráguló franknak. A lakás viszont már 20-at sem ér. Tegyük fel, hogy kiszállnak, eladják a lakást, kifizetik a hitelt, 4-en vannak, és van majdnem 10 millió forintjuk. Mire elég az? 10 millióból a fővárosban csak panelt kapnak,ugyanakkora rezsivel, vagy közepesen lelakott lakást sokkal kevesebb négyzetméterrel. Sajnos abban a lakáskategóriában, amiből kiszállnak, sokkal nagyobb volt az áresés, mint az, ahova belépni kényszerülnek.

Történetesen éppen azért, mert sok sorstársuk hasonlóan kell, hogy cselekedjen. Az egyik oldalon túlkínálat van, a másikon meg fennmaradt a kereslet. Annyi lehet a reményük, hogy aki mondjuk egy nagy családi házból kényszerül visszatérni a fővárosba, annak kapóra jöhet az ő lakásuk. Eltérő sorsok, eltérő büdzsék, de hasonló motívumokkal.

Miért érdemes mégis kisebbe költözni?

A kényszerű költözésnél ne a realizált veszteséget és az elbukott vagyont szemléljük, hanem a cash-flow helyzeteket állítsuk szembe egymással, és az ezzel erősen összefüggő jövőképek eltérését. Így egészen más következtetésre juthatunk.

Tiborék jelen helyzetben napról napra élnek, éppen hogy fizetni tudják kis késéssel a törlesztő-részleteket, emellett kiköhögik a rezsit, a többi számlát, közértbe járnak… És ennyi. Esténként mondjuk nézik a tévét. Ez a teher életük minden percére rányomja bélyegét: nem vehetnek rendes ruhát, nem járhatnak el szórakozni, rettegnek, hogy mikor megy tönkre a hűtő, mikor robban le a kocsi (ha van még), miből fizetik a gyerek továbbtanulását stb. Betegállományról sosem álmodhatnak, a szabadság és a nyaralás inkább nyomasztó kötelezettség, semmint igazi felüdülés. Borotvaélen táncolnak, és sokkal nagyobb az esélye annak, hogy ennél csak rosszabb lesz, semmint hogy „lassan majd csak talpra állunk”.

A lecsúszás forgatókönyvének első fejezetében már biztos a végkifejlet. Iskolából kimaradó, kényszerűen dolgozó gyerekek, karikás szemű szülők, korai betegségek, munkanélküliség, állandó szégyenérzet és kiszolgáltatottság. A látens vagyon érzete, a soha ki nem élvezett kényelem ballasztja megöli a családot. Ha megszabadulnak hitelüktől, és lemondanak a látens vagyonról, akkor a következőre nyílik esélyük. Kialakíthatnak maguknak egy olyan havi költségvetést, amelyben az összes kiadásuk fedezésén túl még marad is valami. Arányait tekintve a megtakarítás már-már tekintélyesnek is mondható, ha a rezsi és a létfenntartás költségei az új helyen szerényebbek. Havonta félre tudnak tenni 100 ezer forintot, például dologi költségekre, háztartási eszközeik amortizációjára, hosszú távú megtakarításra, tanulásra, későbbi termelőeszközök (például tördelőszerkesztésre, építészmérnöki programok futtatására alkalmas számítógép, vagy akár póló-szitázógép, vagy tudja isten mi akar lenni az a lány) finanszírozására. Később be is fektethetik.

A pozitív jövőkép ára

A váltás ára az, hogy olyan lakásban kell lakniuk, amely adott esetben rosszabb, mint ahonnan a mostaniba költöztek egykoron. Minden porcikája tiltakozik az embernek ez ellen, a „vissza a start mezőre” érzés a 30-as 40-es korosztály legnagyobb jelenkori problémája. Iskolából kikerülve, napi 10-12 órát igénylő munkahelyek után néhány évre belekóstolhattak egy világba, amelyet megérdemeltnek éreztek, és amelyet az előttük járók már több mint 10 éve élvezhettek. Jogosan merül fel bennük a kérdés: „Miért velem fizettetik ki a rendszerváltás óta elfecsérelt 20 évet?”

Sok egyéb tényező árnyalhatja még a képet: ha hajlandóak ismét hitelt felvenni, immár óvatosabban megközelítve, akkor nem feltétlenül annyira drasztikus a különbség a régi és az új lakás között. Viszont annyival is kisebb a mozgástér a jövőbeni növekedés biztosítására. Ha a költözés egyúttal városváltással is együtt jár, esetleg életmódot, állást is változtat az ember, akkor még könnyebb olyan családi büdzsét kialakítani, amelyben a megtakarításra jut a hangsúly: vidéki városokban sokkal olcsóbb az élet, és egyes szakmákban a fizetés sem marad el a fővárosi lehetőségektől: mérnökök, üzemgazdászok, kereskedők, személyzetisek országszerte keresettek a régiós ipari parkokba zöldmezősen betelepült nagyvállalatoknál. A specializált szaktudás ára vidéken is érvényesíthető. Fontos tétel továbbá a közlekedés: ha olyan helyre költözünk, amely olcsóbb, de tömegközlekedése jobb, akkor nem csak a négyzetméteráron nyerünk, hanem a benzint is megspóroljuk. Sajnos ennek az az ára, hogy a zöldből vissza kell jönnünk a zsúfoltságba.

Kinek-kinek saját prioritáslistáját kell felállítania, hogy miről tud lemondani, és milyen kompromisszumokra kész. Ami a legfontosabb: a lelki béke és a pozitív jövőkép mindig többet ér, mint a kockázatok árán birtokolt anyagi javak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.