Hogy tarthatók féken az építési költségek?

válság, építkezés, terméskő, háztulajdonos, téglaAki építkezésre adja a fejét, annak három dologra kell ügyelnie: ne menjen rá az egészsége, ne menjen rá a kapcsolata, és ne menjen rá a gatyája. A harmadik ponthoz igyekszünk ezúttal némi segítséget nyújtani.

1. Az első és legjobb tanácsunk a költségek fékentartására azoknak, akik építkeznének: ne tegyék! A jelen gazdasági környezetben alaptézis, hogy ne építkezzünk, hanem vegyünk használtan. Egyfelől az építőanyagok a válság ellenére nem lettek olcsóbbak. Amiket a legnagyobb boom idején akciósan szórtak a forgalmazók a Construma ideje alatt a vevők után, azt jelenleg teljes áron kínálják, remélve, hogy az éves árrést legalább az a pár vevő összehozza akciók nélkül. Másfelől mélyen áron alul vannak zseniális házak országszerte, ráadásul már az a veszély sem fenyeget, hogy rossz minőségű, elavult, giccses házakból tudna csak válogatni az ember. A válság ugyanis nem volt válogatós: nem csak a rosszízlésűeket támadta meg, hanem nagyon sok igényes építkezőt is anyagi romlásba sodort. Aki teheti, vessen egy pillantást az online elérhető ingatlanpiaci ajánlatokra, mielőtt belefog álmai házának megvalósításába: lesz ott j árban kompromisszum. Így a költségek is könnyebben kézbentarthatók, és nem építkezés közben derül ki, hogy kifogytunk. Annál is inkább, mert egy félbehagyott épületet annál is sokkal rosszabb feltételekkel lehet csak eladni, mint egy készet, az értékvesztés a kényszer okán sokkal erőteljesebb félkész ingatlan esetében.

2. Második tanácsunk adódik az első végkövetkeztetéséből: a nulláról kezdésnél sokkal jobb, ha félkész, félbehagyott építkezést vásárolunk, és a nyomottnál is nyomottabb áron megszerezve azt már eleve sokat spórolhatunk: földmunkák, alapozás, szigetelés, födémbetonozás: ezek olyan fázisai az építkezésnek, amiket ma már nagy biztonsággal vállalható minőségben készítenek az építők, ráadásul a minőségük a ház félkész állapotában könnyebben is ellenőrizhető, tehát nem veszünk zsákbamacskát.

3. Ha mégis nulláról indulunk, akkor az első lépés, ahol fogni lehet a költségeken: a terv. Kerüljük az öncélú megoldásokat, a látványos, drága, gyakorlati hasznot azonban keveset hozó maníroskodást: öblös kitüremkedés 12 ablakocskával, felesleges erkélyek, kilépők, terebélyes túlnyúlások, le velük! Minél kevesebb sarka van egy háznak, annyival olcsóbb lesz. Persze ne essünk át a ló túloldalára, a gyerekrajzokról ismert, „ajtó-ablak, nyeregtető, kémény, gomolygó füst, napocska” tervnél válasszunk azért előremutatóbbat, különben később soha senki sem fogja megvenni, és saját önbecsülésünket is rongálja, ha a világ leghétköznapibb házában kell lakjunk.

4. Még mindig nagyon divatos a terméskő vagy bontott tégla burkolat, viszont irgalmatlan ára van. És jó eséllyel azon a napon kiáltja ki egy lakberendezési magazin idejétmúltnak, mikor beköltözünk méregdrágán felépített házunkba. Ezeknél sokkal olcsóbb, és a célnak megfelel – és a nyugati trendekben egy korszakkal a kő előtt jár – a színesbeton hatású hőszigetelő lábazati alapvakolatok. Kerüljük a rikító színeket: rózsaszín, babakék és lila ellenjavallt, de a szürke és barna egyes árnyalatai örökre jó minőséget adnak a lábazatnak.

5. Sokan irtóznak a lépcsőzéstől, ezért egyszintes, terebélyes házakat álmodnak. Így lemondanak a pince lehetőségéről. Azonban ezernyi érv szól a pince mellett: egyfelől a legolcsóbban megépíthető szintje egy háznak. Ha jó alakú telket választunk (vízmosásos üreg, vagy enyhe emelkedés hátrafele), akkor a földmunkát is minimalizálhatjuk, és csak a szigetelés jelent többletet. Ha pincénk van, nincs gondunk a helyre: mehet oda a teljes gépészet, az összes kerti holmi, lehet garázs, elfér benne ezer más dolog, mindent elnyel. Ráadásul a földre épített házak padlófűtése valamivel többet is fogyaszt, mint amikor pince is van alatta. Két 50 négyzetméteres emelet olcsóbb és jobban is kihasználható mint egy szinten 100 négyzetméter.

6. A pincénél egy jobb dolog van: a tetőtér. Csak önmagában álló tetőt csinálni badarság: inkább emeljünk egy 60-80 centis térdfalat, és arra menjen a tető, így nagy százalékban ki fogjuk tudni használni lakótérként is, igaz, a plusz szigetelésen és a minőségi tetőablakokon ne garasoskodjunk.

7. Mindig érdemes utánanézni a szabványos méreteknek, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, és pont jól adja ki a méreteket. Ha 4 méteres gerendák után a 6 méteres méret a következő, akkor ne 4,20-ra találjuk ki a fedélszéket. Ez a méretoptimalizálás sok más területen is igaz lehet: burkolólapok, üvegtáblák, stb.

8. Csövezésnél és kábeleknél igyekezzünk ugyancsak optimalizálni: ha a ház fürdőszobái és vécéi egymáshoz közel vannak, ráadásul egymás fölötti emeleteken is, akkor sokkal kevesebb feleslegesen bolyongó csövet kell telepíteni.

9. Válasszunk olyan nyílászárót, ami redőnytokot és igény esetén szúnyoghálót is tart magában. Minden utólagos telepítés csak plusz munka- és anyagköltség, ráadásul nem is lesz feltétlen szép. Nyílászárók esetén fontos tudni, hogy a műanyagok alapvetően fehérek, és erre jön valamilyen színes (vagy akár fa hatású) fólia, ezek oldalanként 25-25%-kal többe kerülhetnek. Ha együtt tudunk élni a fehér ablakokkal, akkor sokat spórolhatunk.

10. Bízzuk profira! Elsőre mindenki azt gondolná, hogy a legtöbbet a munkaerőn lehet spórolni, azonban elég ha néhány ismerős rémtörténeteit végighallgatja az ember, és máris megbizonyosodhat róla: jó szakembernek nincs párja! Hány meg hány háztulajdonos nyögi annak következményeit, hogy olcsó félnótásokra bízta házának felépítését. Hány családi barátság ment rá a kalákában lefolytatott építkezésre. nem beszélve arról, hogy szeretett nagybátyját nem meri az ember instruálni, ha trehány munkát végez, vagy ha meggondolta magát a fal színét illetően, vagy ha a nagybácsi körül több a sörösüveg mint a falazóblokk… A rendes kivitelezők egyfelől rendelkeznek a szükséges szerszámokkal is, másfelől mindig annyian vannak, ahány ember kell egy munkára. Ugyanakkor építkezni nem játék: ha valami rosszul sül el, abból nemcsak milliós kár, hanem baleset is lehet. Ha jó referenciával rendelkező emberekkel végeztetjük az építkezést, akkor annak ára megtérül, illetve komoly plusz kiadásoktól és kínoktól ment meg minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.