A víz melletti lakás luxusa

Számos jele van annak, hogy a vízparti lakások ellenállnak a válság óta tartó jelentős ingatlanpiaci áresésnek. A vízközelség azonban nem minden, óriási projektek buktak be vagy el sem indultak, bár fekvésük egyenesen álomszerű lett volna.

A Naphal utcában nem érezni a válságot. A Háros-szigettel átellenben ugyanis több építkezés is folyik, jelezve, hogy még a jelzáloghitel-fedezeteket nagy szigorral vizsgáló bankok szívét is meglágyíthatta a szerencsés fekvés. Nem kis költséggel, magas színvonalon alakítják át modern lakóházakká a horgásztelep kissé avíttas nyaralóit. A jelek szerint az építtetők jó befektetésnek tartják a helybéli beruházást. Nem csoda, hiszen vízparti ingatlanokról van szó, mégha (ezúttal szerencsére) a holtág közvetlen partját nem is foglalják el.

A vízparti fekvés a jelentős ingatlanpiaci áresés közepette is értékmegőrző, árnövelő hatással jár. Az egyik ingatlanközvetítő szerint a budai Bem-rakparton ugyanabban az épületben a panorámás lakások és a nem Dunára nézők négyzetméterára között akár 50-60 százalékos különbség is lehet. Ez az árkülönbözet jóval nagyobb annál, amelyet még a válság előtt számoltak fel egyes újépítésű lakóparkokban a dunai panorámáért, az akkori felár ugyanis 15-20 százalék volt. A magyarázat részben az lehet, hogy míg a Dunára néző lakások árát nem morzsolta le a válság – talán még nőttek is -, addig a normál lakásokéit jelentősen csökkentette. A szentendrei ingatlanpiacról szóló beszámolók is említik, hogy hasonló adottságú ingatlanok a Duna-parthoz (és a Fő-térhez) közeledve akár háromszorosát is érhetik. Idén nyáron az egyik ingatlanpiaci cég úgy nyilatkozott, hogy Siófokon egy egyébként is jó fekvésű ingatlan közvetlenül a vízparton harmadával is többet érhet, mint a hátrább levő lakóépület. Az itt épülő új ingatlanok jelentős része amúgy már nyíltan lakásberuházás.

A víz közeliségnek nem volt mindig ekkora árfelhajtó szerepe. Közel tíz évesre tehető a fordulat, amikor a Duna-parti lakások értéke meghaladta pl. a hírhedten az egyik legdrágábbnak számító I. kerületi, várbeli ingatlanok értékét. A vízparti balatoni nyaralók árát viszont a szabályozók is felpumpálták. Azzal, hogy szigorították a part menti sáv beépíthetőségét – 7 méteres sávot szabadon kell hagyni – még inkább növelik az eddig megszerzett vízparti, ingatlanok értékét, további extra hozamot biztosítva lakóiknak.

A víz közeliségben rejlő árnövelő tényezőt túlértékelve azután számos rendkívül nagyszabású dunamenti ingatlanfejlesztést indítottak el a 2000-es évek elején. A Petőfi-híd pesti oldalán, vagy a Népszigethez közel a Foka-öbölben még fel is épültek nagyobb részt a lakótornyok és rezidenciák, ám a Csepel-sziget északi csücskében, vagy nem sokkal messzebb onnan a soroksári Duna-ág mellé álmodott tervek már megfeneklettek a pénzügyi válság kitörése után. Az egyik leglátványosabb projektcsőd is egy vízparti fejlesztés. A biatorbágyi Tópark-projekt generálkivitelezőjét, ahogy tavasszal a HVG tudósított róla felszámolják. Marad utána a beton-szellemváros.

A válság ellenére nem szakadt meg azonban az ártéri Római-part átalakulása, ahol a csónakházak kiszorításával álüdülők sora épült szabálytalanul, amelyekről az első pillanattól tudni lehetett, hogy állandó lakásként szolgáló luxusingatlanok lesznek. A szabályok kijátszásához pedig  a hatóságok legalábbis statisztáltak.  Ha pedig már van lakás az ártéren, akkor a Duna közelségének kevésbé áldásos hatása, az árvíz egyre nagyobb probléma. A lobbizás elindult, s a hangadók befolyását bizonyítja, hogy egy minapi döntéssel el is indultak egy 2,5 milliárd forintosra tervezett beruházás előkészületek. Vajon a part menti ingatlanok emiatt bekövetkező értéknövekedéséből mekkora részt fizetnek majd vissza a lakók? Lám a vízpart közelsége másféleképpen is felhajthatja az árakat.

A vízparti ingatlan értékét nemcsak a jó levegő és az üde környezet növeli, anno sokat számított a víz segítségével átszerveződő élet és forgalom is. Ma is sajnálhatjuk, hogy az 1860-as évek végén – még Pest, Buda és Óbuda egyesítése előtt egy régi Duna-ág helyén nem egy hajózható csatornát építettek meg, ahogy akkor Reitter Ferenc építész megálmodta.  Az akkor pénzhiány miatt elbukott beruházásra már csak a Nagykörút Oktogon melletti palotáinak hajókikötő bilincsei emlékeztetnek. Budapest új főépítésze, Finta Sándor ismét a Dunára esküszik, növelné a vízparti élet intenzitását, a partok gyalogos hozzáférését, sokkal jobban hasznosítaná a szigeteket. A kérdés most is csak az, hogy mi valósul majd meg a nagy ívű tervekből, kap-e általuk egy újabb lökést a vízparti vagy akár csak a vízhez közeli ingatlanok értéknövekedése?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.